Redondo hétfőn pályára lép?!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.04. 22:09
Címkék
Fernando Redondo sokat kapott az évek során, most úgy tűnik, felépült, és visszatérhet (Fotó: AFP)
Fernando Redondo sokat kapott az évek során, most úgy tűnik, felépült, és visszatérhet (Fotó: AFP)
Fernando Redondo sokat kapott az évek során, most úgy tűnik, felépült, és visszatérhet (Fotó: AFP)
Fernando Redondo sokat kapott az évek során, most úgy tűnik, felépült, és visszatérhet (Fotó: AFP)
Fernando Redondo sokat kapott az évek során, most úgy tűnik, felépült, és visszatérhet (Fotó: AFP)
Fernando Redondo sokat kapott az évek során, most úgy tűnik, felépült, és visszatérhet (Fotó: AFP)
Szombaton két találkozóval kezdődik meg az olasz bajnokság ötödik fordulója, azaz negyedik játéknapja. Délután hatkor az alsóházi összecsapáson a Reggina fogadja a Bresciát, majd este a Roma vendége lesz az Udinese.
A "farkasokkal” kapcsolatos hír, hogy Francesco Totti kisebb vádlihúzódása miatt kihagyta a pénteki edzést, ám a bajnokin alighanem pályára léphet. A többi sérült közül javul Antonioli kapus és Aldair állapota, míg Delvecchióra és Cufréra valószínűleg a hét végén sem számíthat Fabio Capello. (Antonioli a Genk ellen is kisebb húzódással lépett pályára, és mivel a helyettese, Pelizzoli sem egészséges, elképzelhető, hogy ismét össze kell szorítania a fogát, és beinjekciózva kell védenie.)
Az Udinese nagyjából ugyanabban a felállásban játszik majd a Stadio Olimpicóban, mint amelyben egy hete legyőzte az Atalantát, az egyetlen változás a Manfredinit váltó Gemiti lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lép még pályára a sérült Muzzi, így az egyetlen csatár Carsten Jancker, a továbbra is gólképtelen német támadó lesz.
A vasárnapi mérkőzésekkel kapcsolatos hír, hogy a Juventusban valószínűleg nem futballozhat a lumbagóval küszködő Pavel Nedved, ezért Marcello Lippi vezetőedző azon gondolkodik, hogy Del Piero lépne vissza a cseh helyére, és Trezeguet, illetve Salas lenne a két támadó. (A chilei a napokban azzal "fenyegetőzött”, hogy már nagyon unja a kispadot.) A keddi BL-meccsen agyrázkódást szenvedő Di Vaio egy hétig nem edzhet.
A fiatal csatár éppen ezért a válogatottba sem kerülhet be, amely jövő szombaton Nápolyban fogadja Jugoszláviát, majd 16-án Cardiffban játszik Eb-selejtezőt Wales ellen. Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány gondjait szaporítja, hogy Di Vaión kívül több csatára is sérült: Inzaghinak a talpa, Vierinek a bokája rendetlenkedik, így elképzelhető, hogy egyikük neve sem lesz rajta a hétfőn délelőtt kihirdetendő listán.
A Milan háza tájáról származó hír, hogy Jean Pierre Meerssman, a klub orvosi koordinátora bejelentette: Fernando Redondo, a két éve sérült argentin középpályás két héten belül megjelenik a milanellói edzőtáborban, hogy a csapattal folytassa a felkészülését az idényre. Redondo azonban talán már hétfőn futballcipőt húz pár percre Zvonimir Boban zágrábi búcsúmeccsén.
Különös látogatója volt pénteken a Lazio formellói edzőtáborának. A kékeknél Szaid Kadhafi, a líbiai szövetség elnöke, egyben a líbiai válogatott (Scoglio szövetségi kapitány által mellőzött) játékosa vizitált, ami elsősorban azért furcsa, mert édesapja, Moamer Kadhafi líbiai vezető a Juventus részvényese. "Tizenkét éve jóban vagyok a Lazio tulajdonosaival, ami teljesen független attól, hogy a Juvénak szurkolok – jelentette ki a magánhelikopterével érkező Kadhafi, akit Sergio Cragnotti klubelnök fogadott. – Azért jöttem, hogy megismerkedjek az itt folyó edzésmódszerekkel, és tovább erősítsem a líbiai és az olasz labdarúgás közötti baráti szálakat.”
Tv: a Sport1 szombaton 20.15-től élőben közvetíti a Roma–Udinese bajnokit
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
3 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
3 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
4 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
5 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik