Paár idei utolsó versenye

M. T.M. T.
2002.10.02. 21:54
Címkék
A hét végén a németországi Oscherslebenben rendezik meg a Formula-König bajnokság utolsó, hetedik versenyét, azaz a tizenharmadik és a tizennegyedik futamot. A viadalnak természetesen ismét lesz magyar érdekeltsége, hiszen a fiatal Paár Barna ezúttal is rajthoz áll. A Rhein-Ahr csapat magyar pilótája 95 ponttal az összetett 13. helyén található, és ha kiemelkedően szerepel, akkor előreléphet akár még a legjobb tíz közé is."Szeretnék mindkét hétvégi viadalon az első tíz közé kerülni, és így szépen zárni az évet” – nyilatkozta Paár, aki azt is elmondta, hogy ugyanakkor Oscherslebenről nincsenek kellemes emlékei: itt rendezték meg néhány hónappal ezelőtt a sorozat második állomását is, és azon nem szerepelt valami fényesen, mert megtréfálta az eső miatt csúszós pálya.Barna azt is elárulta, hogy egyelőre nem tudja, jövőre melyik kategóriában folytatja a pályafutását. Úgy tűnik, hogy három lehetősége van: maradhat a Formula-Königben, esetleg átruccanhat a Formula-Renault-ba vagy a Formula-Volkswagenbe. A végleges döntést várhatóan csak a hét végi verseny után hozza meg, és természetesen elsősorban az határozza majd meg a jövőjét, hogy melyik kategóriában van jobb esélye a fejlődésre.A jelenlegi kategóriában egyébként a versenyzők egy 1.4-es, 120 lóerős VW-motoros autóval köröznek a pályán, a kocsi súlya 420 kilogramm. Ezt a négykerekűt kell Paár Barnának a pénteki időmérő edzésen, majd a szombati és a vasárnapi futamon minél gyorsabban repíteni…
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
32 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
56 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik