Dallos Gyula ismét Kaposváron

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2002.10.02. 20:32
Címkék
Várhatóan tíz ország 40 lovasa képviselteti magát a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulóján, október 11. és 13. között a kaposvári Pannon Lovas Akadémián. A szervezők idén semmit sem bíznak a véletlenre: a közönség neves versenyzőket láthat a háromnapos eseményen, és további látványos műsorszámok is színesítik a programot.Kaposvár 1988-ban látta vendégül először a díjlovagló Vk mezőnyét, és azóta minden évben rendeztek itt rangos nemzetközi versenyeket. Néhány éve már a fedett lovarda ad otthont a küzdelemnek. Az idei erőpróbára már több lovas nevezett Lengyelországból, Németországból, Oroszországból, Svédországból, Ausztriából és Svájcból. A nyári árvíz miatt több komoly verseny is elmaradt Közép-Európában, így nem véletlenül várnak nagy mezőnyt a rendezők. A magyar színek képviseletében újra ott lesz majd a díjlovagló-négyszögben Dallos Gyula. Örökös bajnokunk, aki szeptember végén huszonötödször is elhódította a magyar bajnoki címet, ezúttal Lovely Dancer és Donnerstern nyergében áll majd rajthoz. Leánya, Dallos Zsófia Leonardóval, Szeicz Erika pedig Furminttal indul a viadalon. Valószínűleg Pachl Péter, Illyés Csaba, valamint többéves szünet után Lovász József is eljön Kaposvárra. Megfelelő ló híján viszont nem lehet ott a résztvevők között két somogyi sportoló, Kövy András és Kemény Zsuzsanna. A Világkupa-forduló versenyigazgatói tisztét Dallos Gyula felesége, Dallos Beáta tölti be.A hagyományokhoz híven napi két versenyszám vár az indulókra, a zárónapi Nagydíj-kűr egyben minősítő a jövő évi Vk-döntőre is. A háromnapos esemény összdíjazása két és fél millió forint lesz. A házigazdák remélik: jól sikerül az idei verseny; annál is inkább, mert ez lesz a jubileumi, tizenötödik Világkupa-forduló a Pannon Lovas Akadémián.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
7 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
7 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
7 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
7 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
7 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
7 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
7 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik