Juve: eddig jeles

Vágólapra másolva!
2002.09.24. 23:08
Címkék
A Juventus nagyon belekezdett az 50. Bajnokok Ligája-mérkőzését játszó Dinamo ellen, a 14. percben már a harmadik szögletüket rúgták az olaszok. Del Piero pontrúgását követően Di Vaio Szablics mellől fejelt Reva kapujába, a Dinamo 521 perc után kapott ismét gólt az európai kupaporondon. A túloldalon Hackevics bólintása után Buffon a lécre tolta a labdát, de egy védelmi hibát követően mégis a Juve növelte előnyét – Nedved figyelmessége után Del Pierónak nem volt nehéz dolga. A második játékrészt Di Vaio ollózása nyitotta, de ebből nem lett gól. Aztán Nedved percei következtek, a cseh lőtt egy kapufát, majd remek beadással szolgált Di Vaiónak, aki öt méterről a kapuba fejelt. A góllövők közé még Davids és Nedved is feliratkozott, a Juve magabiztosan nyert a Bodnár Lászlót a kispadon pihentető ukránok ellen.A Newcastle hazai pályán próbált meg javítani gyatra idei mérlegén, de Van Hooijdonk vezetésével az UEFA-kupa-győztes Feyenoord hamar kedvüket szegte a "szarkáknak”. Egy szerencsés akció végén Sebastian Pardo kapáslövésével már a 4. percben vezetést szerzett a holland gárda. A Feyenoord ezután is keményen küzdött, a vezetés tudatában sem szűnt meg a támadókedve. A Newcastle előtt is adódtak helyzetek, de az állás nem változott, Bobby Robson csapata továbbra is a csoport alján tanyázik.Newcastle (angol)–Feyenoord (holland)0–1 (0–1)NewcastleV: Colombo (francia). G: Pardo (4.)NEWCASTLE: Given– Dabizasz, Griffin, A. Hughes, O’Brien – Dyer, Robert, Solano, Speed – Bellamy (Lua Lua, 77.), ShearerFEYENOORD: Zoetebier –Emerton, Paauwe, Rzasa, Van Wonderen – Bosvelt, Buffel, Ono, Pardo (Lurling, 82.)– Szong Csong Guk, Van HooijdonkJuventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)5–0 (2–0)Torinó, 30 000 nézőV: Stark (német). G: Di Vaio (14., 52.), Del Piero (22.), Davids (67.), Nedved (79.)JUVENTUS: Buffon – Thuram, Ferrara, Moretti, (Baiocco, 76.) Montero – Tacchinardi (Tudor, 68.), Davids, Camoranesi, Nedved – Di Vaio (Trezeguet, 72.), Del PieroDINAMO KIJEV: Reva – Szablics, Neszmacsnij, Hackevics (Melascsenko, 71.), Huszin, Leko, Gavrancsics, Ghioane, Cernat, Peev, Sackih
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik