Hal nélkül nincsen halászlé

Amikor Lengyel Ferenc révén a dunaújvárosiak megszerezték a vezetést Békéscsabán, az ülőhelyi lelátón egy szurkoló megjegyezte: ,,A krumplipaprikáshoz krumpli, a halászléhez hal, a labdarúgáshoz futballista kell!” A környéken helyeslő bólogatás volt a válasz…Tény, sokan felvetették Békéscsabán a bajnoki rajt előtt: van-e annyira erős a keret, hogy helyt tudjon állni a másodosztályból felkerült együttes a mindössze 12 csapatos Borsodi Ligában is? A feljutást kísérő örömmámor csillapultával gyakran hangzott el a panasz, hogy kevés a pénz az érdemi igazolásokra. Az akkori vezetőedző, Pásztor József – akinek az irányításával négy év szünet után lett újra elsőligás együttese a városnak – rendre arról beszélt: az anyagiak hiánya miatt csak olyan labdarúgó érkezhet a Kórház utcába, aki nem kerül pénzébe a klubnak. Jöttek is néhányan, de közülük csak kevesen ütik meg az élvonal szintjét, a sok másodvonalbeli labdarúgóból pedig csak NB I B-s nívójú csapatot lehet összerakni.
Nem véletlenül fogalmazott úgy három meccs után az új szakvezető, Garamvölgyi Lajos, hogy "el kell gondolkozzunk, ha csak ennyit tudunk, azért, ha meg többet, de csupán ennyit vagyunk képesek megmutatni belőle a pályán, akkor azért...”
Tény: igen szerény az a teljesítmény, amit ezen az őszön eddig produkált a Békéscsaba. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, Fekete Róbert kapus fordulóról fordulóra igyekszik megtenni, ami tőle telik, nem ő okolható a vereségekért. Sok remek védést mutatott be, de mivel többnyire alárendelt szerepet játszik a csapata, folyamatosan nagy nyomás nehezedik kapujára. Minden alkalommal pedig Fekete sem tudja kisegíteni a Békéscsabát, főleg, mert az előtte játszó sor rendre betlizik. Gyengélkednek a középpályások is, a fedezetek sem a védekezésben, sem a támadásban nem tudnak maradandót nyújtani. Az elöl lévők – Valentin Miculescu és most Keresztúri András – ugyan mindent megpróbálnak, de kevés támogatást kapnak a középpályáról.

Vereséggel zárult az ebben a bajnokságban eddig nem remeklő Dunaferr elleni mérkőzés is, a vendégegyüttes egyértelműen jobb volt a lila-fehéreknél. Az újvárosiak sokkal tudatosabban futballoztak ellenfelüknél, és ha nem is tudták mindig megvalósítani az elképzeléseiket, jelentős fölényt harcoltak ki; gyorsan nyilvánvalóvá vált a két együttes közötti tudásbeli különbség. A Dunaferr helyzetek sokaságát dolgozta ki, és noha jó néhány lehetőséget elpuskáztak a vendégek, a három pont megszerzéséhez a három gól bőségesen elég volt.
S ha már a góloknál tartunk: lapunk vasárnapi számában a 67. percben esett gólt Alexnek adtuk. Nos, utóbb kiderült, a nagy tömörülésben Horváth Péter volt a legleleményesebb a dunaújvárosiak közül, így övé a gól.
A könnyűnek mondható Dunaferr-győzelem ellenére szó sincs arról, hogy Tornyi Barnabás vezetőedző kényelmesen hátradőlhetne. Igaz, csapata elmozdult a holtpontról, de azért szavai sok mindent elárultak: ,,Nem, egyáltalán nem vagyok elégedett. Jó irányba indultunk el, de a békéscsabai győzelem akkor ér valamit, ha további három-négy siker követi a következő hetekben...”