NB I B: Diósgyőr-Kaposvár 1-1 - Csupán a hajrá hozott izgalmat

A mérkőzésről tudósított: DOROS LÁSZLÓA mérkőzésről tudósított: DOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.09.21. 20:51
Címkék
Diósgyőr-Kaposvár 1-1GÓLSZERZÔKovácsevics a 71. percben hat méterről éles szögből lőtt a jobb sarokba (0–1). Rob a 76. percben Sándor bal oldali beadását öt merről perdítette a jobb sarokba (1–1)SÁRGA LAPMadar T. (kakaskodásért) az 53., Sándor (felvágta Tóth Gábort) az 56., Jovánczai (felvágta Vojtekovszkit) a 66., Horváth T. (felvágta Rajczit) a 69. percbenSZÖGLETARÁNY: 5:2 (3:1)Pajkos János, a Diósgyőr vezetőedzője nem ment el szó nélkül a százhalombattai 2–3-as vereség mellett. A szakember önkritikus nyilatkozatában magára vállalta a felelősséget, mondván, túl sokáig kitartott védői mellett. A túl sok kapott gólnak persze meg is lettek az "áldozatai”, a hazaiaknál szombaton Cornel Constantin és Filó Tamás is kimaradt a csapatból. A mérkőzést higgadtan kezdték a vendégek, érdekes módon ezúttal elmaradtak a heves hazai rohamok. Jó ideig különösebb izgalom nélkül zajlott a találkozó, az első fél óra letelte előtt Vén Gábor, majd a másik oldalon pedig Rajczi Péter hagyott ki ziccert. A DVTK sok hibával játszott, szórványos támadásait pedig könnyedén állította meg a Kaposvár védelme. A kapuk szinte alig-alig kerültek veszélybe, jobbára a pálya középső harmadában folyt a játék. A diósgyőriek játékát enyhe mezőnyfölény, ugyanakkor nagyfokú tanácstalanság jellemezte. Egy jól végrehajtott kaposvári szabadrúgás után az új összetételű hazai védelem is csődött mondott, és ezt a vendégek – Kovácsevics Róbert révén azonnal gólra váltották. Nem sokáig tartott azonban Kovács Kálmán együttesének öröme, hiszen alig öt perccel később Rob Kornél kiegyenlítette a hátrányt. A hajrára megpezsdült a találkozó, izgalmas jelenetek követték egymást, de gól már egyik oldalon sem született. MESTERMÉRLEGPajkos János: – A döntetlen reális eredmény. A Kaposvár jól megszervezte a védelmét, sajnos, csapatom nem találta meg ennek az ellenszerét, és képtelenek voltunk gólokra váltani enyhe mezőnyfölényünket.Kovács Kálmán: – Szervezettségben felvettük a versenyt a DVTK-val, ráadásul megszereztük a vezetést, ezzel felidegesítettük a hazaiakat. A hajrában győzelemre játszottunk, és úgy érzem, hogy tartalmas játékkal rászolgáltunk a pontszerzésre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik