Pozsonyból jött a segítség

V. GY.V. GY.
2002.09.16. 20:46
Címkék
Törökországban járt ellenfélnézőben Pölöskei Gábor. A Ferencváros edzője az ottani élvonalbeli bajnokság utolsó helyén álló Kocaelispor együttesét térképezte fel. Öt forduló telt el a török bajnokságból, és ötször kapott ki a Fradi UEFA-kupa-ellenfele. A legutóbbi kudarcnak Pölöskei is tanúja lehetett: Isztambulban a Galatasaray 2–0-ra verte a Kocaelisport. Így aztán bizakodással várhatná a Ferencváros a csütörtök esti mérkőzést, ám az utóbbi időben a zöld-fehér gárda is botladozik; vereség Cipruson, majd az Üllői úton az MTK-tól, szombaton pedig az Újpest ütötte ki Lipcsei Péteréke. "Majdnem negyvenezer néző volt kíváncsi az isztambuli találkozóra – mondta Pölöskei Gábor. – Leendő ellenfelünk védekező felfogásban futballozott, ami érthető, hiszen a Galatasarayt nagyon jó futballisták alkotják. A védekezés azonban nem feltétlenül rombolást jelentett, ha csak tehették, gyors csatáraik és középpályásaik révén a vendégek megpróbáltak a hazaiak védelme mögé kerülni. A sorozatos vereségek ellenére sincsenek morális problémák a Kocaelispornál, így arra, hogy egy lelkileg megtört, hitehagyott együttes érkezik az Üllői útra, nem építhetünk.”Hogy a Ferencváros vezetői alaposan feltérképezik a törököket, azt bizonyítja: hogy Garami József szakmai igazgató felvette a kapcsolatot a jelenleg Szlovákiában, az Inter Bratislavánál dolgozó magyar nemzetiségű Pecze Károllyal is. A kiváló edző – aki egykor a Rába ETO-nál is edzősködött – a közelmúltban hat éven át Törökországban dolgozott, így jól ismeri a török labdarúgást és a Kocaelisport is. Pecze lapunknak elmondta: csak bátor, szervezett játékkal lehet sikeres a Fradi. Uralni kell a középpályát, és nem szabad a törököket a kapu közelébe engedni, mert rendkívül veszélyesek.A Ferencváros szurkolói, játékosai, vezetői persze bíznak a továbbjutásban, hiszik, megfelelő előnyt szerez a csapat a két hét múlva sorra kerülő visszavágóra. A találkozó csütörtökön 18 órakor kezdődik, a meccsre már megkezdődött a belépők árusítása; a Fradi Visa Kártyával rendelkezők féláron juthatnak jegyekhez.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
17 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
21 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
31 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
53 perce

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
1 órája

Videók: hatalmas gólt ragasztott az ecuadori kapuba Mexikó sztárja

Foci vb 2026
2 órája

Félidőben két góllal vezet Mexikó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik