Négy perc alatt eldőlt a csata

Egészen péntekig, vagyis a Kispest-Honvéd elleni találkozót megelőző napig úgy volt, hogy a labdarúgónak megfelelő okmányok hiányában továbbra is pihennie kell, ám végül az ideiglenes játékengedélyét sikerült meghosszabbítani október 15-éig. Elmondható tehát, hogy újvárosi szempontból pozitív felhangok vezették be a sorsdöntő összecsapást. Mert bizony a hazaiak szemszögéből – persze a fővárosiak megközelítéséből is – döntő jelentősége volt a szombati mérkőzésnek.
A Dunaferr ugyanis mindössze egy győzelemre volt képes hat forduló alatt, a megszerzett öt pont igencsak visszafogott teljesítményt takar. Kellett tehát, nagyon is kellett a dunaújvárosiaknak a győzelem, ám a 4. percben igencsak távolinak tűnt a három pont megszerzése. Egy labdavesztés a kispesti térfél közepén, majd a kontratámadás végén máris a Honvédnál volt az előny. Aztán szinte a semmiből egy átlövés, és máris kétgólosra nőtt a fővárosiak előnye. Hideg zuhanynál jóval több volt ez a hazaiaknak, és nem csak a jelentős hátrány miatt. Hosszú perceken keresztül csakis tanácstalan játékosokat lehetett látni piros-fehérben, a lehető legegyszerűbb passzokat is elhibázták a Dunaferr profijai. Aki nem tudta, hogy a játéknapot megelőzően miért az újvárosiak kapták a harmadik legtöbb gólt az élvonalban, annak az első negyedóra eseményei minderre választ adtak. Amennyiben Hercegfalvi Zoltán nem hibázza el a 14. percben az elhibázhatatlant, negyedóra alatt eldőlhetett volna a pontok sorsa. Nem dőlt el, de el kell mondani, régen látott remek futballal rukkoltak elő a Honvéd labdarúgói. A gyorsan jött kétgólos vezetés mintha béklyótól szabadította volna meg a vendégeket. Olyan megoldások is sikerültek a kispestieknek, amikkel korábban talán nem is mertek volna kísérletezni, és bár olykor az egyszerű passzokat is elrontották, tökéletesen uralták a játékot. "Így kell feltámasztani egy halottat” – mondta egy bosszús hazai szurkoló. Megjegyzendő: az elkeseredése érthető volt, de a kispestiek érdemeit sem lenne illő kisebbíteni.
Még nem jártak a játékrész felénél a csapatok, amikor szépített az Újváros, és ez a találat sejtette, amennyiben a fáradni látszó Honvéd nem lesz képest ritmust váltani, a fővárosiak számára még izgalmassá válhat az összecsapás. A találkozónak ebben a szakaszában határozottan visszaesett a Kispest labdarúgóinak teljesítménye, ám mielőtt a hazaiak esetleg egyenlíthettek volna, egy egészen parádés góllal ismét nőtt a vendégek előnye. Piroska Attila mozdulata a legkényesebb igényeket is kielégítette, no és nem mellékesen tovább mélyítette a Dunaferr válságát.
Jovan Drobnjak pályára lépése azt jelentette, hogy a folytatásban már három csatárral támadtak a hazaiak. Igen ám, csakhogy a Kispest labdarúgói a labdavesztést követően szinte teljesen visszaálltak a saját térfelükre – egyedül Torghelle Sándor maradt elöl –, és ezt a sűrű védőfalat Tóth József kapujától 40 méterre nem volt egyszerű feltörni.

A fővárosiak azt játszották, amit egy kétgólos előnnyel bíró együttesnek kell, vagyis lassították a tempót, és egy-egy ellentámadással bebizonyították azt, amit már az első félidőben amúgy is láthatott mindenki: vagyis hogy a Dunaferr hátsó alakzata csak karikatúrája korábbi önmagának. Hogy miért van ez, arra nem könnyű magyarázatot találni, ám ettől még úgy tűnik, vannak labdarúgók a Dunaferrben, akik néhány hét alatt elfelejtettek futballozni. Mindezt aligha lehet a pénztelenségre fogni, bár kétségtelenül nem ideális helyzet az, amikor a profik futball helyett (mellett) a klub elmaradt tartozásaival foglalkoznak. Ugyanakkor az is igaz, hogy legyenek is bármekkorák a tartozások, ilyen teljesítményt egy önbecsüléssel rendelkező labdarúgó nem engedhet meg magának. Akik látták ezen a meccsen a hazaiakat, azok azt mondhatják, a piros-fehérek számára csak vágyálom a felsőházba kerülés, és ha rövid idő alatt nem változik meg gyökeresen az újvárosiak futballja, akkor komoly gondjaik is lehetnek a bajnokságban.
A Kispest együttese tette azt, amit egy bentmaradni akaró csapat tehet: játékosai küzdöttek becsülettel, könyörtelenül kihasználták a felkínált lehetőség egy részét, és magabiztos győzelmet arattak. Aligha az ő kritikájuk, hogy mindezt egy mélyen a valós tudása alatt teljesítő, formán kívüli csapat ellen tették. Egyébként a hazai gárdát óriási füttykoncert, gúnyos bekiabálások kísérték az öltözőbe, míg a vendég kispestieket vastapssal búcsúztatta az újvárosi közönség.