Inter: Guly kidőlt a sorból

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2002.09.12. 23:21
Címkék
Mindössze két nappal a bajnoki rajt előtt átigazolási bombahír robbant Olaszországban: "Lulú” Oliveira, az újonc Como belga csatára a másodosztályú Cataniához szerződött. Az információ azért jelent óriási meglepetést, mert a brazil származású támadó az előző idényben megnyerte a Serie B-ben a gólkirályi címet, és a tópartiak nagyrészt az ő találatainak köszönhették, hogy feljutottak a legjobbak közé. A 33 éves, 1992 óta Olaszországban játszó futballista az Anderlechtben kezdte a pályafutását, majd a Cagliari, a Fioretina és a Bologna következett a Como előtt. Ô szíve szerint most is maradt volna a csapatnál, de a Messinától érkező Denis Godeas leigazolása után rájött, hogy csak a cserepadon lenne helye: a Comóban rajtuk kívül Carbone, a horvát Bjelanovic és a kolumbiai Serna erősíti a csatársort, ezért látta jobbnak Oliveira, ha odébbáll.Gyakorlatilag ugyanabban a pillanatban, amikor Hector Cúper úgy döntött, hogy csapatával mégsem 3–4–1–2-t, hanem 4–4–2-t játszat az első bajnokin, kidőlt a sorból a bal oldali középpályás posztjára legesélyesebbnek tartott játékosa, az argentin Andres Guglielminpietro. A Gulynak becézett játékos a szerda délutáni edzésen részleges sípcsonttörést szenvedett, és várhatóan két hónapig nem állhat edzője rendelkezésére.Néhány órával a Cataniában bekövetkezett edzőváltás után szerdán késő este újabb trénert küldtek el a másodosztályban – amely pedig szintén csak a hétvégén rajtol. A Cagliari elnöksége úgy döntött, hogy az Olasz Kupa 1. fordulójában az Empolitól elszenvedett 3–0-s vereség miatt meneszti Nedo Sonettit, aki már az előző bajnokságban is vezette a piros-kékeket. A szárdok új edzője Giampiero Ventura lesz, aki legutóbb az Udinesénél dolgozott, és akit "feljutásspecialistának” tartanak: pályafutása során már ötször segítette aktuális alakulatát egy osztállyal feljebb. Ráadásul Ventura kiválóan ismeri a Cagliarit, hiszen 1998-ban felvitte a csapatot a Serie A-ba, és a következő esztendőt a 12. helyen zárta.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
2 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
3 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
3 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
3 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
3 órája