Kockázatok és mellékhatások

Kétségkívül volt abban némi kockázat, hogy az MTV, vagy a kizárólag zsíros falatokra vevő, az apró cupákokat semmibe vevő kereskedelmi televíziók valamelyike közvetítse a szombat délutáni válogatott mérkőzést. Egyrészt Izlandon ilyenkor már turbózzák a kutyaszánokat, az ország apraja-nagyja készül a télre, hűvösek a hajnalok, és megeshet, hogy a kiküldött riporter szépen megfázik, hörghurutja lesz, tüsszög, ami ugye senkinek sem jó; másrészt pedig előfordulhat, hogy a derék szigetlakók szokásukhoz híven megint jól elvernek bennünket, az meg ugye tévés szempontból nem nagy műsor. Sőt! Egyenesen unalmas, nézhetetlen, és a még oly hűséges reklámozók is távol tartják magukat az eseménytől. A magyar szurkolók azonban úgy vannak ezzel, hogy nem érdekli őket a reklámidő, a pénzügyi csűrcsavar, a televíziók kockázata, vesztesége – ők szeretnék látni a válogatott meccsét.Érthető óhaj, így voltunk ezzel mindig is, és bár 2002-re valamelyest csökkent kis hazánkban a futballőrültek száma, de a drukkerek még így is komoly nézettséget produkálhatnak, szemben néhány, szórakoztatónak mondott műsorral. Így, utólag persze könnyű okosnak lenni, de a televíziók bizony most igencsak lemaradtak egy érdekesnek mondott futballprogramról, s tették mindezt a spórolás jegyében. Félreértés ne essék, a szombati nem volt valami világrengető produkció, ám a helyszínen megjelenő mintegy harminc magyar örömmel láthatta, hogy a válogatottunk egyszer csak elkezd futballozni, kidolgozott, veszélyes akciókat vezetni, izlandi profikat lefutni, a góloknál örülni, a legvégén pedig boldogan összeborulni – merthogy nyertünk!Csapat volt a magyar, ez az igazság.Egymást rendszeresen kisegítő, bátor (jól figyeljenek: bátor!) és legfőképpen győztes futballisták együttese. Most tekintsünk el attól az apró szépséghibától, hogy mindez csupán negyvenöt percig tartott (az első félidő olyan volt, amilyen…), de most tényleg inkább a pozitívumokra koncentráljunk, hiszen a negatívumokat úgyis mindenki kívülről fújja.Tehát: Izlandon Lipcsei Péter úgy játszott, mint fénykorában; Gyepes Gábor alighanem Reykjavíkban vált kihagyhatatlanná; Lisztes Krisztián egy félidőn át vezéregyéniség volt. Ezek a mi picinyke örömeink, amelyeket jó lenne látni a hétköznapok nagy-nagy kilátástalanságában. És hátha eljön még az a pillanat is, amikor egyszer a csatáraink is gólt lőnek!Szóval, egy kis sikerről maradt le a televízió, megtakarítva kevéske pénzt és felbosszantva a szurkolót. Kár érte. Azt csak halkan jegyzem meg, a játékosok ugyanúgy el voltak keseredve a közvetítés elmaradása miatt, mint a nézők. Nekik csak egy dolguk van a jövőben: nem duzzogni, hanem megint jól és eredményesen futballozni, hogy legközelebb már sorban álljanak a tévétársaságok a válogatott meccs közvetítéséért…