Waltner kényszerpihenőn

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2002.09.05. 21:39
Címkék
Waltner Róbert nagyon peches. A csatár a hétvégén gólt lőtt a Lanús ellen a tartalékbajnokságban, a mérkőzés után a Boca Juniors vezetőedzője, Oscar Tabárez bejelentette, hogy a magyar csatárnak jó esélye van arra, hogy a hetedik fordulóban már a nagyok közt szerepeljen. A Gimnasia La Plata ellen azonban nem tud bemutatkozni az egykori zalaegerszegi támadó. Az ok: bokasérülése sokkal súlyosabb az előzetesen gyanítottnál, így tíz napig pihennie kell."Kedden és szerdán szinte az egész napomat az orvosoknál töltöttem. Előbb MR-vizsgálatokon vettem részt, majd egy kisebb sebészi beavatkozást hajtottak végre rajtam. A felgyülemlett folyadékot szívták ki a megduzzadt jobb bokámból, de remélem, a jövő héten már minden rendben lesz – mondta Waltner, akire azonban egy komolyabb műtét is várhat. – A bokámban már régóta van egy ciszta, lehet, hogy ez a sérülésem legfőbb oka. Az orvosok épp ezért a következőket közölték: ha a jövő héten újra folyadékkal lesz tele a bokám, akkor egy artroszkópos eljárással megtisztítják a bokámat és a cisztát is eltávolítják” – sóhajtozott honfitársunk, akire a sérülése ellenére nagyon számít Tabárez."Waltner egyre jobb formába lendül, és az akaratereje is nagyon tetszik, hiszen ő a sérülése ellenére is játszani akart. Én azonban nem engedtem, mert mindenképpen meg kell gyógyulnia. A jövőben ugyanis számítok rá” – mondta lapunknak Tabárez, aki Roberto Sosa helyett már vasárnap a kispadra ültette volna Waltnert.
Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
16 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
35 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
43 perce

A második félidőben Mbappé is betalált, már három góllal vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
44 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
49 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
55 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 órája