Íjászok – MOB-egyeztetés

2002.09.05. 20:49
Címkék
Az olimpiai egyeztető megbeszélések az íjászokkal folytatódtak. A szövetség elnökségének a minap tartott viharos ülésén Balsay József főtitkár tájékoztatása szerint Doestsch Béla és Dormány Imre, a szakmai bizottság két tapasztalt vezetője lemondott tisztségéről. A további nehézségek a szakmai irányítás mellett elsősorban anyagi természetűek, hiszen egy-egy versenyző felszerelése a különleges íj és a hozzá szükséges háromszor három tucat nyílvessző legalább egymillió forintba kerül. A hazai versenyek költségeit is nehezen tudják kigazdálkodni. Az olimpiai részvétel jogát egyébként a jövő évi egyesült államokbeli világbajnokságon lehet megszerezni, ahonnan harminckét férfi és harminckét női versenyző harcolhatja ki a részvétel jogát. A további helyeket rendkívül költséges sorozatversenyeken lehet megszerezni.A világbajnoki felkészüléshez és részvételhez Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója határozott segítséget ígért. A válogatott keret jelenleg tizenhat év körüli versenyzőivel egyesületi vonalon a Bp. Spartacus, illetve LRI Malév szakosztályánál foglalkoznak.
Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
21 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
23 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
51 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
9 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik