Vizsgálják az Arrows távolmaradását

Vágólapra másolva!
2002.09.04. 20:54
Címkék
Az Arrows-csapat elküldte írásos magyarázatát a sorozatos távolmaradásokról a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA), amely elemzi az ügyet, és ezután dönt a lehetséges szankciókról. "Egyelőre tanulmányozzuk a beadványt, még korai lenne a részletes értékelés” – mondta az FIA szóvivője. A legutóbbi négy futamból csak egyen vett részt a súlyos anyagi gondokkal küszködő istálló, de eddig még nem kapott büntetést. A múlt héten úgy tűnt, az Arrows rajthoz áll a Belga Nagydíjon, de a pénteki nyitány előtt visszalépett, pedig a vezetők azt állították: egy amerikai befektető megmentette őket. A csapat vezetői pénteken azzal magyarázták a döntést, hogy az indulás – legalábbis a jogászok szerint – veszélyeztette volna a megállapodást, amelynek papírmunkájával nem készültek el időben. Az Arrows először a Brit Nagydíj előtt került bajba, akkor a két versenyző kihagyta a pénteki szabadedzéseket. Ugyanez Franciaországban is megismétlődött, majd a sikertelen időmérő tréning után – Heinz-Harald Frentzen és Enrique Bernoldi szándékosan maradt el a kvalifikációs határtól – a csapat tagjai hazautaztak. A Német GP-n rajthoz álltak a pilóták, majd augusztus 2-án a Frentzen szerződést bontott. A Hungaroringre el sem utazott a leafieldi gárda, és bár Spában megjelentek a kamionjai, a pályán egy pillanatra sem tűntek fel a narancs-fekete autók.
Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
1 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
49 perce

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
55 perce

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
3 órája
Ezek is érdekelhetik