Sidi Péter: 600 kör rutinból

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2002.09.04. 21:45
Címkék
Sidi Péter nem szeret lazítani. Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes puskásunk az idén szinte minden versenyén ott volt a legjobbak között, és ritkaságszámba ment, ha érem nélkül tért haza. A legutóbbi megmérettetésén, a müncheni Világkupa-döntőn ugyan éppen lemaradt a dobogóról, ám alig ért haza, máris egy 600 körös, azaz maximális eredménnyel örvendeztette meg a Mexikói úti ranglistaverseny mezőnyét.– Az alapversenyen elért 598 körömre Münchenben sem lehetett panasz, nem véletlen, hogy a döntőbe az első helyen kerültem be, igaz, hármas holtversenyben. A finálé viszont akkor nem ment jól, így egészen a hetedik helyig csúsztam vissza. Most, az UTE lőterén szerencsére a befejezés is jól alakult, habár az országos csúcsomat, a 704.6 kört nem sikerült túlszárnyalnom.– Viszont a jelenlegi döntős világcsúcsnál jobbnak bizonyult. Most bosszankodhat csak, miért nem inkább Münchenben lőtt így.– Igen, akkor enyém lehetne az új világcsúcs. De hagyni kell valamit a következő idényre is… – Vagyis a jövőben is a légpuskára koncentrál majd leginkább?– Az marad a fő számom, de lassan felzárkózik hozzá az ötvenméteres öszszetett is. Legalábbis az idén már többször sikerült a "királykategóriában” is a legjobb nyolcba kerülnöm. Na és a lahti világbajnokságon épp ebben szereztem meg a bronz mellett az olimpiai kvótát. – A hatvan fekvő lövéses számmal tehát már nem is számol?– Az igazi lutri. Ha elkapod a ritmust, akkor bármi történhet, éppen ezért sokszor meglepetéssel végződik. A 3x40 lövésnél ellenben jobban dominál a tudás. Így nem tagadom, inkább az utóbbival szimpatizálok.– A szeptemberi ötvenméteres országos bajnokság mellett milyen esemény szerepel még az idei naptárjában?– A bajnokság előtt részt veszek a franciaországi számszeríjász Európa-bajnokságon, majd ősszel beindul a Bundesliga-szezon, ahol igyekszem majd begyakorolni a hatszáz körös alaperedményt, hogy legközelebb már rutinból menjen…
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
4 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik