Bajzát Péter visszatérhet

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2002.08.27. 21:09
Címkék
Bajzát Péter (jobbra) fogadkozik, hogy a jövôben fegyelmi okokból nem kell pihennie
Bajzát Péter (jobbra) fogadkozik, hogy a jövôben fegyelmi okokból nem kell pihennie
Bajzát Péter (jobbra) fogadkozik, hogy a jövôben fegyelmi okokból nem kell pihennie
Bajzát Péter (jobbra) fogadkozik, hogy a jövôben fegyelmi okokból nem kell pihennie
Bajzát Péter (jobbra) fogadkozik, hogy a jövôben fegyelmi okokból nem kell pihennie
Bajzát Péter (jobbra) fogadkozik, hogy a jövôben fegyelmi okokból nem kell pihennie
Úgy tűnik, a Debrecen túltette magát az Újpest elleni hazai 5–2-es vereségen, a vezetőség tagjai és a játékosok újra optimistán néznek a következő ütközet, nevezetesen a szombati győri vendégjáték elé. A hangulat javulásában jelentős szerepe van a hét végi székesfehérvári pontszerzésnek (Szentes Lázár vezetőedző szavaival élve talán helyesebb pontvesztésnek titulálni a 2–2-es végeredményt…), valamint jó néhány örömteli hírnek, amiket a Loki ügyvezető igazgatója, Szilágyi Sándor tárt a nyilvánosság elé.
A klubvezető elmondta: a hosszú ideje sérült két labdarúgó, Bernáth Csaba és Szatmári Csaba immár labdás edzéseket is végezhet, visszatérésük így elvileg már csak hetek (no meg Szentes Lázár döntésének) kérdése. A gárda védekezésért felelős szekciójánál maradva rossz hír ugyanakkor, hogy Selymes Tibor, vádlijában részleges izomszakadással, biztosan nem szerepelhet a Rába-parti derbin.
Az Izraelből hazatért irányító, Sándor Tamás hátfájása immár a múlté – ezzel át is tértünk a gólok szállítását elsődlegesen végző csapatrészre, melyet eddig sem érhetett kritika, elsősorban Marius Sumudica és Böőr Zoltán kreatív és egyben eredményes játékának köszönhetően. Hozzájuk csatlakozhat Bajzát Péter, akinek augusztus 26-án járt le az eltiltása. (Emlékeztetőül: az olimpiai válogatott csatár az április 20-án lejátszott DVSC–Újpest bajnoki találkozón okozott súlyos sérülést Medgyesi Lászlónak.)
"Nagyon várom már, hogy megint pályára léphessek, és ne csak az edzéseken rúgjak labdába – mondta Bajzát Péter. – Azon a bizonyos Újpest elleni találkozón játszhattam legutóbb hivatalos mérkőzésen. Keményen edzettem azóta is, most végre eljött a visszatérés ideje. Jó erőben érzem magam, és a csapat is erősebb, jobb, mint az előző bajnokság végén volt. Azt hiszem, ott leszünk az alapszakasz végén az első hatban. Ehhez szeretnék én is minél több góllal hozzájárulni. Talán már Győrben szóhoz jutok, bár erről nem beszélgettem Szentes Lázárral. Úgy gondolom, számít rám. Az sem baj, ha kezdetben csak csereként játszom, megharcolok a helyemért. Ha mondjuk az én találatommal nyernénk az ETO ellen, máris közelebb kerülnék a célomhoz.”
Csapattársai végig Bajzát mellett álltak, biztatták, ám az ilyenkor szokásos ugratások sem maradhattak el.
"Nagyon jólestek Róth Antalnak, az olimpiai válogatott szövetségi edzőjének a telefonhívásai, és persze a fiúk, mármint Böőr Zoliék segítsége. Persze zrikáltak is, hogy ne is jöjjek vissza, mert az első meccsemen úgyis kiállítanak, aztán két hónapig megint nem látnak… Na ez az, ami nem szeretném, ha a közeljövőben megismétlődne.”
Legfrissebb hírek

Feldhoffer Bálint törött kulcscsonttal fejezett be egy szakaszt a valenciai országúti kerékpáros körversenyen

Kerékpár
24 perce

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
52 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
57 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
1 órája

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
2 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik