Mamutmezőny várható

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2002.08.26. 21:22
Címkék
Hétfőn Székesfehérvárott sajtótájékoztatót tartott az ifjúsági A-világbajnokság szervezőbizottsága. Az Alba Volán szakosztálya és a város már több alkalommal bizonyította, hogy kitűnő házigazdája a rangos versenyeknek, felnőtt-világbajnokság kivételével már mindenféle viadalnak adott otthont a királyi város.
A fiatalok csütörtökön kezdődő küzdelmeire 24 ország 70 fiú- és 46 leányversenyzője nevezett. Az első napon az egyéni és csapatversenyek keretében a fiúk és a lányok is vívásban és úszásban vetélkednek, majd pénteken a lövészet és a futás szerepel a programban. A szombati pihenőnap után vasárnap a váltóval zárult a világbajnokság.A lányoknál Költő Nikolett (MAFC), Andrejkovics Andrea (KSI) és Prill Katalin (Alba Volán) alkotja a csapatot, az egyéni induló Tóth Eszter (Alba Volán) lesz, míg a váltóban Stefanovics Nikola (Alba Volán), Költő Nikolett és Prill Katalin szerepel. A fiúknál Lipták Róbertért (Alba Volán), Nagy Csabáért (Alba Volán) és Marosi Ádámért (BHSE) szurkolhatunk csapatban, míg egyéni indulónak Marton Pétert (KSI) nevezzük. A népes mezőny ellenére a cél a lányoknál és a fiúknál is az éremszerzés.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
5 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
6 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik