Dennis a Michelint bírálja

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2002.08.22. 20:04
Címkék
Ron Dennis, a West-McLaren csapatfőnöke a Magyar Nagydíj hétvégéje során többször is megjegyezte, hogy a Ferrari egyik legfőbb erőssége a Bridgestone-abroncsokban rejlik. A wokingiak vezére élesen bírálta a Michelint, amellyel az első idényét tölti annak visszatérése óta.Dennis csalódott a francia gumigyárban, amely csupán két győzelemhez tudta hozzásegíteni csapatait az idei szezonban. "Csak akkor lehetünk elégedettek a gumiszállítóinkkal, ha az világbajnoki címhez segít bennünket. Azonban az idén nem reménykedhetünk ilyesmiben, a Williams és mi is egyetlen versenyt tudtunk megnyerni. Egyikünk sem lehet boldog. Ne vegyék ezt kritikának, az F1-ben jelenleg két gumigyár szerepel, és az egyik jobb, mint a másik” –mondta Dennis.Antonio Pizzonia, a Williams-istálló tesztpilótája azon szorgoskodik, hogy versenyzői szerződéshez jusson 2003-ra. A 21 éves brazil jelenleg Marc Gené mellett látja el a tesztpilótai teendőket a grove-i csapatnál, de versenyezni akar. "Mindenképpen szeretnék szerződéshez jutni, és el kell mondanom, sokkal jobb a helyzet most, mint pár hónappal ezelőtt. A Sauberrel és a Toyotával is tárgyalunk, és remélhetőleg szeptemberben tesztlehetőséghez jutok náluk” – mondta Pizzonia, aki az ötödik helyen áll az F3000-es nemzetközi sorozat pontversenyében.A BAR megvált Steve Farrelltől, aki David Richards csapatvezető cégének, a Prodrive-nak a ralicsapatához szerződik. A BAR egykori főtervezője az exwilliamses Geoff Willis érkezése után szorult háttérbe, és úgy döntött, szakmai fejlődése érdekében hasznos, ha a Subarunál folytatja pályafutását.A Jaguar-istállónak Steve Nichols idény eleji távozása óta nincs igazi technikai igazgatója, a Ford ralicsapatától átvett Günther Steiner csak átmeneti megoldást jelent. Niki Lauda készített egy listát, amelyről kiválasztja a lehetséges műszaki vezetőt. Malcolm Oastler egykor a BAR-nál volt technikai igazgató, Neil Oatley nemrég meghosszabbította szerződését a West-McLarennel. A legnagyobb név John Barnard, a szénszálas váz feltalálója, aki dolgozott a McLarennél, a Ferrarinál, a Benettonnál, a Prostnál és az Arrowsnál is.A BBC csütörtökön azt jelentette, hogy Dieter Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa letett az Arrows megvásárlásáról, és elkezdett érdeklődni a Jaguar iránt. Ezzel újra felerősödhetnek azok a hangok, amelyek szerint a Ford leveszi a kezét az istállóról. Az Arrows ugyanakkor a megszűnés határára sodródhat, igaz, Tom Walkinshaw újabban Craig Pollockban, a BAR egykori tulajdonosában bízik, ő lehet a megmentő.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
12 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
16 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
30 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
31 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája