Magányosan az óceánon

Vágólapra másolva!
2002.08.21. 20:18
Címkék
Weöres Szabolcs ismét egy nagy kalandon töri a fejét. A 1996-os Hongkong Challenge-en győztes magyar csapat tagja a 2003-as Atlanti-óceán átkelőversenyen szeretne részt venni  méghozzá egyedül. Ráadásul egy mindössze 6.5 méteres hajóval, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy Scholtz 22-es.
– Milyen követelményeknek kell megfelelni az induláshoz?–Mivel limitált a létszám, összesen ötvenöt hajó állhat rajthoz, kvalifikáció van a versenyre. Egyrészt a hajónak meg kell felelnie a szigorú technikai és biztonsági követelményeknek, másrészt a versenyzőknek muszáj legalább 1500 tengeri mérföldet igazolniuk a vitorlásukkal. Éppen ezért első lépcsőfokként egy előző szezonban futott hajót kellene vásárolnom, ehhez azonban egyelőre nem állnak rendelkezésemre a szükséges anyagi eszközök. Igaz, ígéreteim már vannak…– Tegyük fel, hogy sikerül vásárolnia egy minden szempontból tökéletes vitorlást. Az egy csöppet sem aggasztja, hogy külső segítség nélkül kell eljutnia La Rochelle-ből Salvadorba?– Nem, mivel ezeket a hajókat úgy kell felfogni, mint egy Formula–3000-es versenyautót, amelyek a csúcskategória, a Formula–1 kicsinyített másai. Ezek a vitorlások is afféle kísérleti laboratóriumok, rajtuk tesztelik a később a nagyhajókon alkalmazott megoldásokat.Vagyis igencsak biztonságosak. Na persze tagadhatatlan, hogy ez a viadal a szólóvitorlázás összes veszélyét magában rejti, de ez benne a kihívás.– Kísérőhajót azért kapnak a résztvevők?– Tizenkét hajónként egyet.– Arról már lehet tudni valamit, kik tervezik még az indulást?– Mivel csak egy jövő őszi versenyről van szó, szerintem erről még nincsenek adatok. Ami biztos, hogy szinte valamennyi Vendée Globe-menő innen indult, elsőként itt próbálta ki magát.– A családtagjai és barátai egyébként mit szólnak a merész tervhez?– Megoszlanak a vélemények. Az egyik fele azt mondja, jaj de jó, a másik meg, hogy inkább nem kellene erőltetni ezt a rendkívül kockázatos és embert próbáló viadalt.– Addig is marad a bajnok 30-as cirkáló, a Regulus irányítása.– Amit nagyon-nagyon élvezek. Főleg, hogy mindjárt a hajó megépítése utáni második évben bajnokok tudtunk lenni a családdal. De remélem, ezzel nincs vége az idei sikerszériának, hiszen még számos versenyen el szeretnénk indulni. Például hét végén az Almádi-kupán, ahol csupa 30-assal kell majd megmérkőzni az első helyért.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: rajtol az NB II, döntő a női Eb-n

Minden más foci
2 perce

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
7 perce

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
30 perce

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
32 perce

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
32 perce

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
1 órája

Egyetemi világjátékok: Székely Zója ezüst-, Palkovits István bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik