Botos kívánságlista nélkül érkezett Nyíregyházára

A szakember a múlt hét közepén állt munkába ismét Nyíregyházán, s ennek apropóján arra is kíváncsiak voltunk, hogy számított-e ilyen gyors visszatérésre.– Tavaly az év elején hangsúlyoztam, hogy ha lehetőségem lesz rá, szívesen visszajövök ide – mondta a Bujtosi Szabadidőcsarnokban megtartott edzést követően Botos Ferenc. – Nem haraggal, kölcsönös egyezség alapján mentem el Nyíregyházáról. Nem úgy, mint Kazincbarcikáról, ahol másfél évig hitegettek, és mivel szóbeli egyezség alapján dolgoztam, egyik napról a másikra megköszönték a munkámat. De ezt az időszakot magamban már lezártam, és amikor a nyíregyháziak megkerestek, egyből az jutott eszembe, hogy restanciám van az itteni vezetőség, a csapat és a város felé is. Az eredeti szerződésem ugyanis kétezer-három júniusában járt volna le, amit most – még ha egy kis megszakítással is – remélhetőleg ki tudok tölteni.– Öt évvel ezelőtt érkezett először Nyíregyházára. Mi a különbség az akkori és a mostani állapotok között?– Merőben más közeg veszi körül a csapatot most, mint akkor. Kilencvenhétben egy szerény, ismeretlen gárdát vettem át, amellyel – a két kubai játékossal felvértezve – sikerült eljátszanunk a "sötét paci” szerepét, és leütni a koronát az "oroszlán” fejéről. Ráadásul akkor úgy jöttem ide, hogy néhány évre kiestem a sportág vérkeringéséből, így például azt sem tudtam, ki az a Pampuch Csaba. Most vannak olyan játékosok, akik nyertek már bajnoki címet, és az eltelt négy esztendő még inkább érett emberekké, röplabdázókká formálta őket. Ôk vannak kevesebben, melléjük kell beépíteni azokat a fiatalokat, akik a majdani Veres Péterek lehetnek. Nagy kihívásnak érzem a feladatot, amelyet semmivel sem tartok kevesebbre, mintha egy kész csapattal "csak” meg kellene nyernünk a bajnokságot.– Ha már itt tartunk, mennyire mozgott kényszerpályán? Hiszen amikor Nyíregyházára szerződött, gyakorlatilag a végleges kerettel kellett szembesülnie.– Engem nem úgy ismernek a röplabdás berkekben, mint aki különböző kívánságlistákhoz kötné egy feladat elvállalását. Mindig is olyan helyeken dolgoztam, ahol adott volt a keret, és ahhoz kellett megformálnom a csapat arculatát. Így lesz ez most is.– Az elmúlt év elején hivatalosan vegetatív idegrendszeri problémák miatt távozott a csapattól, de köztudomású volt, hogy addigra már nem minden játékosával vallott egy nézetet a röplabdával kapcsolatosan. Nem fél attól, hogy megismétlődik a múlt?– Nem, mert ezeket a gondokat tudnom kell kezelni. Az, hogy akkor kinek lehetett igaza, talán az eltelt másfél esztendő bebizonyította, de önkritikusan bevallom, bizonyos kérdésekben én is "hunyó” voltam. Viszszatérésem után az volt az első, hogy ezeket a problémákat tisztázzuk, mert nem elég egy embernek küszködnie, a játékosnak is hinnie kell az elvégzett munkában és az edzőjében. Éppen ezért számítok a jövőben Bugyi Józsefre, mint a pályán belüli és kívüli segítőmre.– Néhány napnyi közös munka után hogyan látja, mire lehet képes csapata a bajnokságban?– Ugyan csak egy évre szól a szerződésem, de ha három, vagy legalábbis két évet együtt tudnék dolgozni a kerettel, akkor szép jövő előtt állhat a társaság. A következő idényre vonatkozólag pedig azt kell mondanom, hogy a dobogóra kerülés óriási bravúrnak számítana, a négy közé jutást nagyon jó eredménynek tartanám, és ha úgy lennénk ötödikek, hogy becsületesen, sportszerűen, belső problémák nélkül játszanánk le az évet, azt is meg kellene becsülni. A lényeg, hogy az év végén lelkiismeret-furdalás nélkül egymás szemébe tudjunk majd nézni.