Legfontosabb az erkölcsi siker

– Volt már része hasonló ünneplésben? – kérdeztük Fazekastól. – A budapesti Európa-bajnokságon. Otthon a hazai közönség előtt dobni fantasztikus élmény volt, akkor kértek tőlem utoljára ennyien autogramot, pedig csak negyedik voltam. Igaz, akkor az nekem nagy siker volt. Ha most a budapesti közönség előtt versenyezhettem volna, egy pillanatig sem lett volna kétségem afelől, hogy nyerek. Itt viszont nagyon sokat jelentett a kicsiny, de lelkes magyar csapat támogatása. Sok barátom is elkísért Münchenbe, a barátnőm is ott ült a lelátón, és a kalapácsvetés győztese, Annus Adrián is arra várt, hogy nekem is olyan érmem legyen, mint neki. – Annussal az atléták falujában egy szobában laktak, ezért a kalapácsvetésben aratott győzelem ünneplésével várni kellett. Hogyan telt el a négy nap? – Furcsa volt, hogy Adriánnak már megvan az aranya. Mindennap nézegettük, azzal, hogy nekem is ilyen lesz. Ilyen kell, hogy legyen. Ô tényleg tekintettel volt arra, hogy én még nem versenyeztem, olyasmit sem tett szóvá, amit máskor nehezen visel. Klubtársak vagyunk, és barátok, sokat utazunk együtt versenyekre. Ilyenkor egy szobában lakunk, ám én este szeretek sokáig, egy-két óráig olvasni. Ezt Adrián sohasem tűri. Most tűrte. (Annus: "De végre vége!”) "Felszakadt bennem minden”

– Amikor a győzelme után kivezették a pályáról, és az újságírók feltették az első kérdéseket, elsírta magát.
– Akkor felszakadt bennem minden. A sok-sok átélt feszültség, a mögöttem lévő kudarcok emléke. Meghatódtam. Nem számítottam arra, hogy így elérzékenyülök.
– Felfogta már, hogy Európa-bajnok?
– Majd csak szépen, lassan. Adrián már napok óta az, és még mindig nem tudja igazán elhinni.
– Diszkoszvetésben biztosabbnak látszott a magyar győzelem.
– Soha, senki sem mehet biztosra, az sem, aki már nyert egy-két világversenyen. Én meg az elmúlt évek kudarcai után pláne nem. Persze bíztam magamban, hiszen az idén öt versenyen is 69 méter felett dobtam, de az esélyesség nyomasztott. Nem beszélve arról, hogy Németországban, a diszkoszvetés hazájában egy németet megverni olyan, mint egy álom.
– Sulykolta is a német sajtó, hogy Möllenbeck az esélyes.
– Azt hiszem, ő maga is így gondolta, ráadásul jó formában volt, a melegítésnél nagyot is dobott. Ugyanakkor az eső bizonytalanná teheti a versenyt, a diszkoszvetés nagyon érzékeny az ilyen rossz időre. Ha csak egyetlen csepp víz ráesik a diszkoszra, könnyen kicsúszhat az ember kezéből. No és csúszik a dobókör is.
– Mit szólt, amikor reggel meglátta, hogy esik az eső?
– Nagyon ideges lettem. Egész délelőtt azt lestem, eláll-e vagy sem. Az itteni kör amúgy is csúszós volt, én pedig gyors mozgású vagyok, így könnyen ronthattam volna.
– Mégis hatalmasat, 68.83 métert dobott.
– Azt hiszem, normális körülmények között a hetven métert is elértem volna. Akkorát még soha, senki sem teljesített világversenyen. De így sem panaszkodhatok, enyém az Európa-bajnoki rekord, pedig korábban jó időben is rendeztek versenyeket.
– Fel tudja idézni, hogy mikor, mit érzett a selejtezőben és a döntőben?
– A selejtezőben rettenetesen izgultam. Jobban, mint a fináléban. Mély nyomot hagyott bennem az edmontoni vb, ahol elvették az első kísérletemet. Ott akkor összeomlottam. Most tudtam, hogy bármilyen körülmények között képes vagyok 63 méterre, ezért csak arra figyeltem, hogy ne hibázzak. Az első dobásom a selejtezőben túl óvatos, visszafogott volt, ezért lett 59 méter. Másodszorra aztán teljesítettem a szintet. Csak két nappal később rendezték a döntőt, ez az időszak idegölő várakozással telt. Állandóan járt az agyam, fejben többször is lejátszottam a versenyt.
– Mire jutott?
– Arra, hogy ha akkorát dobok, amekkorát tudok, nyerek. Az edzőmmel, Vida Józseffel is arról beszéltünk, hogy semmi extrát sem kell teljesítenem. A döntőben az első, a 66.34-es dobásom megnyugtatott. Maradt öt kísérletem, hogy kiugró eredményt produkáljak. Tudtam, hogy az ötből egynek be kell jönnie.
– Amikor az első sorozatban ketten is túldobták, nem volt ideges?
– Számítottam arra, hogy a győzelemhez több kell. Azt hittem, hogy a harmadik sorozatban elért 66.80 sem lesz elég. Arra viszont ez pont jó volt, hogy a nyolcas döntőben én legyek az utolsó. Így ha valaki elém kerül, még van lehetőségem a válaszadásra.
– Mikor érezte, hogy győzni fog?
– Csak az ötödik, a 68 méteren felüli kísérletem után. Láttam, hogy a többiek ezen a napon nem tudnak ekkorát. Ugyanakkor pszichésen is megvisel mindenkit, ha két métert rávernek.
– Hogy érezte magát a hatodik sorozat alatt?
– Már tudtam, hogy győztem, de készültem az utolsó kísérletemre. Nekem még sohasem adatott meg, hogy győztesként dobókörbe lépjek, ezt a helyzetet ki akartam élvezni.
– A Grand Prix-viadalokon éppen elég ilyen eset volt.
– Az más. Ott a pénz a lényeg. Itt viszont az erkölcsi siker.
– Az utóbbi a fontosabb?
– Persze. Igaz, ez is hozza magával a kedvezőbb anyagiakat, de számomra most az érem volt a fontos. Akárcsak Adrián, én sem nyertem korábban. A mostani szereplés mindkettőnk, sőt az edzőnk, Vida József számára is olyan, mint egy álom.

Hosszú és rögös út

– Milyen út vezetett idáig?
– Hosszú. Tulajdonképpen véletlenül kerültem a pályára. Nagyon rossz, túlságosan mozgékony gyerek voltam. A keresztapám a Haladásban focizott, és ő javasolta a szüleimnek, hogy vigyenek le a pályára.
– Miért nem focistának?
– Mert két bal lábam volt, nagyon ügyetlen voltam.
– A diszkoszvetésben éppen a technikája, az ügyessége az erőssége.
– Ez így igaz, tehát inkább a focihoz nem volt érzékem.
– Hogyan lett éppen dobó?
– Egyszer, amikor 14 évesen strandra mentem, a pálya mellett vitt az utam, és láttam, hogy egy nagy, szakállas ember, Szitás Imre dob. Az utcáról néhányan nézték, és én is beálltam a bámészkodók közé. Akkor láttam ilyet először.
– Az kalapácsvetés volt.
– Én is kalapáccsal kezdtem. Nagyon szerettem edzésre járni, jó volt a társaság, egész nap bohóckodtunk, a délelőtti és délutáni tréning között haza sem mentünk. Igaz, sokan elmaradtak, de jöttek újak, jól éreztem magam. Először a hangulat tartott a pályán, később az eredmények. Megismerkedtem a diszkoszvetéssel, és megtetszett. Csak az tudja, milyen jó érzés ezt a szert eldobni, aki már fogott diszkoszt a kezében. Gyönyörűen tud repülni.
– Mi volt az első sikere?
– 1994-ben a junior-világbajnokságon hatodik lettem.
– És a rosszasága?
– Elkopott. Minden energiámat a sportba fektettem. A hülyéskedés persze megy tovább az edzéseken. Az ember nem tud kibújni a bőréből, és a rendkívül kemény munkát nem is lehet másként elviselni.
– A beceneve Szúnyog.
– Gyereknek nagyon sovány voltam, mindenki azon nevetett, hogy a térdem vastagabb, mint a combom.
– Hogyan folytatódott a pályafutása?
– 1995 tavaszán hatvan métert dobtam, de nyáron megsérült a gerincem, és műteni kellett. Köszönettel is tartozom Berkes és Mecseki doktornak, hogy most itt lehettem. A következő év rehabilitációval telt, 1997-ben pedig 59 méterig jutottam, az utánpótlás Európa-bajnokságon hatodik voltam.
– Egy évvel később a budapesti kontinensviadalon viszont már a negyedik helyet szerezte meg.
– Nagyon boldog voltam, az volt az első felnőttvilágversenyem. Számomra óriási meglepetés volt a helyezésem. Az egyéni csúcsomat abban az évben 66.61-re javítottam. Három évvel ezelőtt sérülten tizenegyedik lettem a sevillai világbajnokságon, ősszel újabb két műtét következett.
– Sydneyben kudarcot kudarcra halmozott a szombathelyi dobócsoport, és az olimpia után két részre is szakadt.
– A feszültségek 1999 telén kezdődtek, ami mindannyiunkra rossz hatással volt. Kilencvennyolcig mindig mindenki szurkolt mindenkinek, ez megváltozott. Ilyen hangulatban nem lehetett hatékony munkát végezni, ennek az eredménye lett a sydneyi csőd. A kudarc adta meg a végső lökést a változtatáshoz. Annus Adriánnal és Kiss Szilárddal a Dobó SE-ből visszaigazoltunk a Haladásba, és égtünk a bizonyítási vágytól.

A kudarc is kellett a sikerhez

– Tavaly egész évben jól szerepelt, Edmontonban azonban a selejtezőben kiesett.
– Tudatlan voltam. Elvették az első jó kísérletemet, és én nem vitatkoztam. Otthon mindig azt tanultuk, hogy a bíróknak ne mondjunk ellent, mert másodszorra is pórul járhatunk. Ez nincs így, most már tudom, hogy kétes esetben óvni kell.
– Miként tudta feldolgozni a történteket?
– Két teljes hónapot pihentem, a pálya közelébe se mentem. Még azért sem voltam hajlandó két gyorsabb lépést tenni, hogy elérjem a buszt. Idegileg és fizikailag is feltöltődtem. Már az alapozás kezdetén éreztem, hogy nagyon jó évem következik.
– Mi a további programja?
– Először a zürichi Golden League-viadalon indulok, majd Poznanban és San Sebastianban lépek pályára. Aztán a Világkupán az Európa-válogatottban.
– Milyen tervei vannak még erre az évre?
– Szeretnék egyéni csúcsot javítani, mert érzem, hogy a 71.70 méternél is több van bennem. Ez már Szombathelyen, a 73 méteres kilépett dobásomnál is látszott. Az olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna szerint jó szélben, kedvező időben 75 métert is tudhatok. Ezt kicsit túlzásnak tartom, az egyéni csúcsot azonban nem. A másik tervem, hogy végre elmenjek nyaralni. Utoljára gyerekkoromban, a szüleimmel nyaraltam, azóta mást sem csináltam, csak edzettem. Most végre kikapcsolódhatok.