A szélsőnek még tartozik a Pécs

Még a nyáron komoly esély volt arra, hogy Tatabányán megszűnjön a profi futball – a klub tulajdonosa, Bíró Péter Szombathelyre távozott, és eligazolt szinte valamennyi labdarúgó… –, ám az előző évben az NB I B Keleti csoportjában szereplő csepeliek végül "leköltöztek” a bányászvárosba, és így a csapat elindulhatott a másodosztályú bajnokságban. Legalább ekkora öröm a helyi szurkolók számára, hogy hazatért a nyolcvanas évek legendás tatabányai együttesének egyik futballistája, a Kiprich József, Plotár Gyula, Vincze István támadótrió balszélsője, Vincze "Pilu”. Az egykori közönségkedvenc színrelépése azonban még nem jelenti azt, hogy az eredmények is jönnek, ugyanis az FC Tatabánya az eddigi három fordulóban mindössze egy pontot tudott szerezni. Igaz, erről legkevésbé a 44-szeres válogatott labdarúgó tehet, elég felidézni a kék-fehérek szakvezetőjének, Török Józsefnek a nyilatkozatait: "…sajnálom, hogy csapatomban nem tizenegy Vincze István játszik.”; vagy "…a tatabányaiak egyelőre csak Vincze Pilunak örülhetnek, mert ütőképes csapatunk még nincs.”– Gondolta volna, hogy a harminchatodik életévéhez közeledve ilyen nyilatkozatokat olvas majd magáról?– Tagadhatatlanul jólesnek ezek a mondatok, azt azonban sajnálom, hogy a hétvégén a fótiak ellen nem sikerült megszereznünk az első győzelmünket– mondta Vincze István. – Pedig egy–nullás vezetésünknél szabályos gólt rúgtam, ám ezt a partjelző másképpen gondolta. Higgye el, nem volt igaza, és mondom ezt úgy, hogy nekem is van játékvezetői vizsgám… Ennél sokkal jobb hír, hogy a kilencven perc során végig éreztem, a fóti fiatalok ugyanúgy tisztelnek, felnéznek rám, mint én annak idején az idősebb játékosokra. Vagyis, vannak még biztató jelek ebben a magyar futballban.–Tévedek, ha azt mondom, a tavalyi bajnoki évre nem szívesen emlékszik?– Azt követően, hogy kétezeregyben búcsúztunk az élvonaltól a Tatabányával, a Vasashoz szerződtem, ám egy térdszalagsérülés miatt alig-alig játszottam. Aztán télen Tóth Bálint hívott Pécsre, és fél évet egy nagyszerű közösségben futballozhattam. A bajnokság végén a klub elnöke, Toller László megköszönte a játékomat, és azt mondta, a labdarúgók összes tartozását rendezik. Sajnos, ebből az ígéretből semmi sem lett, és bár nem az összeg nagysága a lényeges, kénytelen voltam a Hivatásos Labdarúgó Szervezethez fordulni, hogy ha kell, akkor a jogi kérdésekben segítsen nekem… – Egyelőre ugyan nem realitás, de lát-e esélyt arra, hogy a közeljövőben újra olyan sikerei legyenek a tatabányai futballnak, mint volt úgy tizenöt-húsz évvel ezelőtt?–Bár egy-két évet szeretnék még futballozni, ám az biztos, hogy az újkori tatabányai futball sikereiben játékosként nekem már nem lesz részem. Azonban ha arra gondolok, hogy a kilenvenhatos korosztályban, amelynek az edzője vagyok, mennyire szeretnének labdarúgók lenni a gyerekek, akkor reményteljesnek tartom a helyzetet, azaz akár edzőként, akár szurkolóként láthatok majd a mostaninál sikeresebb tatabányai futballt.