Összeáll Milánóban a Cannavaro-Nesta álomvédősor?

Vágólapra másolva!
2002.08.09. 14:23
Címkék
Igen, a címben feltett kérdésre elképzelhető egy pozitív válasz, de az olasz válogatott áttörhetetlennek tartott védőfala nem egy klubban, hanem az Internazionale és az AC Milan között "megosztva” játszik Milánóban, azaz legfeljebb csak a városi rangadón lesznek egy pályán, akkor is ellenfélként.Mint ismeretes, az Inter nem tudta megszerezni Alessandro Nestát a Laziótól, ezért a Milan által is csábított Fabio Canavarót igazolta le Parmából – a Milan most ellencsapásra készül, és Nestát kívánja megvásárolni. A kék-feketék bizonyosan nem fognak már ellenkezni, hiszen két ilyen sztár egyidejű megvétele még nekik sem egyszerű – különösen úgy, hogy a jelek szerint Ronaldót sem adják el a Real Madridnak…
Legfrissebb hírek

Wimbledon, női döntő: Swiatek–Anisimova

Tenisz
1 perce

V4 kerékpárverseny: Pelikán János a második, olasz győzelem Pannonhalmán

Kerékpár
4 perce

Hetes rögbi: történelmi bronzéremmel jubilált a magyar női válogatott

Egyéb csapat
14 perce

Wimbledon: 89 év után brit siker férfi párosban

Tenisz
29 perce

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
37 perce

Tíz Márquez-dupla után megtört a családi hegemónia a sprinteken

Egyéb autó-motor
41 perce

A száz éve született Gellér Sándorra emlékezett az Aranycsapat Testület Keszthelyen

Magyar válogatott mobil
1 órája

Az NB I-be igazolhat a Nagyszeben játékosa – sajtóhír

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik