Hírek a száguldó cirkusz világából

Vágólapra másolva!
2002.08.09. 20:56
Címkék
A leendő Kínai Nagydíj szervezői előkerítették a sanghaji pálya építéséhez szükséges pénzt, így egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy 2004-ben megrendezzék az ország első Formula–1-es GP-jét. Gerhard Berger után Flavio Briatore is bejelentette, hogy valószínűleg szakít a Formula–1-gyel jelenlegi szerződése lejártakor. Berger a télen gondolkozik el, hogy meghosszabbítsa-e munkáját a BMW sportigazgatói posztján, vagy visszavonuljon állásából. A Renault-t vezérlő Briatore kontraktusa 2005 végéig szól, az olasz akkor akar búcsút inteni a száguldó cirkusznak. "Az a legfőbb vágyam, hogy sikeressé tegyem a Renault Formula–1-es csapatát. Ha elérem a célomat, lepihenek. Ha egyszer visszavonulok, soha többé nem jövök újra a Formula–1-be. Három év múlva ötvenöt éves leszek, azt hiszem, akkor már elég lesz. Biztosat mondani nem tudok, mert korábban is elmentem, majd visszatértem, de a jelen állás szerint a kétezerötös idény az utolsó a számomra” –fogalmazott Briatore. Amíg a Formula–1-ben dolgozók többsége kihasználta a nyári szünetet, és néhány napra vakációzni ment, a Hondánál megfeszített munka folyt annak érdekében, hogy a japán gyár felzárkózzon az élcsapatokhoz. Az erőforrásaival a BAR-t és a Jordant ellátó vállalat nagy-britanniai versenyfejlesztési központjában azon dolgoztak, hogy a teljesítményben sokat fejlődő V10-esek megbízhatóságát is feljavítsák. "Az időmérő edzéseken reményt keltő produkciókat mutattunk, de a versenyeken nem tudtuk pontra váltani ezt. Magyarországon jó eredményre törekszünk, bízunk abban, hogy a kemény munka nem lesz hiábavaló” – nyilatkozta Nakamoto Suhei, a Honda versenyzési igazgatója. Sokáig nem hallatott magáról a várhatóan 2003-ban útjára induló Premier1 autós sorozat, amelynek részt vevő autói egy-egy híres futballcsapat színeiben indulnak. A 750 lóerős gépeket felsorakoztató versenysorozat legújabb érdekeltje a francia bajnok Olympique Lyon, amely a Benfica, az Anderlecht, a Feyenoord, a Leeds United és a Chelsea után a hatodik klub a Premier1-ben.
Legfrissebb hírek

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
34 perce

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
35 perce

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
1 órája

Supermoto-vb: Visontán versenyeztek a világ legjobbjai

Egyéb autó-motor
1 órája

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
1 órája

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
1 órája

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
1 órája

Louis van Gaalnak már nem okoz gondot a rák

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik