Leköszönt az ügyvezető

A fia ugyanis ősztől Budapesten tanul tovább, ezért a família Vácott telepedik le. Úgy tudni, Klement augusztus 23-ai határidővel búcsúzott volna, a felügyelőbizottság azonban – megértve és elfogadva a sportvezető indokait – azt kérte, hogy néhány hetet még maradjon, hiszen az ügyvezető igazgatói posztra pályázatot írnak ki, s annak értékeléséhez, illetve az átadás-átvétel lebonyolításához időre lesz szükség.– A hivatalos magyarázat eloszlatja a gyanúját annak, hogy távozása kapcsolatban lenne a Matáv Sopron gyenge bajnoki rajtjával.– Már csak azért sincs összefüggés a két dolog között, mert már a tavasz elején elhatároztam, hogy elköszönök Soprontól – mondta Klement Tibor. – Ám az utóbbi hónapokban mindig voltak olyan történések, amik késleltették a csomagolást. Gondolok itt Simon Tibor vezetőedző tragikus halálára, aztán meg az élvonalbeli nevezéshez szükséges, majdnem százoldalas anyagot kellett elkészíteni, majd jött az átigazolási időszak. Most elindult a bajnokság, így viszonylag nyugodt szakaszt élünk. Az elmúlt fél évtized legerősebb keretét sikerült összetoborozni, Bognár György személyében ambiciózus, tehetséges edző dolgozik a társulattal, s ha elindul a stadion rekonstrukciója, megintcsak új fejezet nyílhat a város futballjának történetében.– Egyszóval nem érzi úgy, hogy szerencsésebb lett volna az évad nyitánya előtt lebonyolítani az igazgatócserét?– A rajtig minden lényeges kérdés rendeződött, s ezt követően azonnal értesítettem elhatározásomról a felügyelőbizottság tagjait. Nem gondolom, hogy lehetetlen helyzetbe hoztam volna a klub vezetőit, akikkel egyébként soproni munkálkodásom idején szakmailag és emberileg is mindvégig korrekt, jó kapcsolatom volt.– Az ön posztjára pályázatot írtak ki. Eszerint házon belül nem adódott kézenfekvő megoldás a pótlására?– Ezt nem nekem kell megítélnem, egyébként meg semmi rossz nincs abban, ha versenyeztetik a jelölteket. Annak idején én is pályázat útján kerültem a Matávhoz.– Tegyük hozzá: az akkor még második ligás Matávhoz…– Az első beszélgetéseinken még nem volt téma, hogy a csapatnak az élvonalban kell kerülnie, de gyorsan nyilvánvalóvá lett, hogy azok a sikeres, a maguk műfajában piacvezető cégek, melyek klub mögött állnak, az általuk támogatott együttestől is azt várják, hogy az elithez tartozzon. Lépésről lépésre haladtunk: az érkezésemet követő első évben még csak osztályozót vívtunk – megjegyzem, sikertelenül – az első osztályért, legutóbb pedig már a Borsodi Liga felsőházába kerülés volt a cél. Nagy utat tettünk meg tehát, de ez nemcsak a kirakatot jelentő első csapatra érvényes, hanem a háttérre is, hiszen a kilencvenes évek második felének százhúsz utánpótláskorú játékosával ellentétben manapság már félezernél is több tehetséggel foglalkoznak az edzőink.– Gondolom, nem egyszer hallotta az irigykedő megjegyzést: ilyen támogatói háttérrel nem nehéz vitézkedni…– Voltak, vannak ilyen hangok, de miért ne lehetnénk büszkék arra, hogy tekintélyes, tőkeerős szponzoraink vannak. Ám ez, ahogy mondani szokták, csak a bot egyik vége. A futballra tekintélyes összegeket áldozó cégeket ugyanis ki is kell szolgálni a pénzükért cserében, s a mérce, miként az üzleti életben is, mindig magasabbra kerül. Arról nem is beszélve, a kiemelt támogatók mellett van hozzávetőleg harminc olyan városi és városkörnyéki vállalat és vállalkozó, akik együttesen mintegy húszmillió forinttal járulnak hozzá a költségvetéshez, mégis nagy szükségünk van rájuk, hiszen ők a klub társadalmi támogatottságát is reprezentálják.– Eszerint a város polgársága ma már sajátjának érzi az egyesületet?– Tény, hogy amikor idekerültem, talán félezren jártak a meccseinkre, és amolyan lesajnált kistestvér voltunk az akkori városi elitalakulat, a Soproni LC mögött a magunk kis szerény, József Attila utcai pályájával. Az évek során azonban a riválisaink elmaradtak, felőrlődtek, s immár bizton állíthatom: futball tekintetében immár a Matáv Sopron "a klub” a városban.– Volt-e ennek a fél évtizednek az ön számára fájdalmas emléke?– Hadd kezdjem azzal, amire büszke vagyok: amikor 1990-ben Pakson elindult a sportvezetői pályafutásom, azt a célt tűztem magam elé, hogy egyszer majd az élvonalban szeretnék dolgozni. Ez sikerült, és sok barátot szereztem itt, Sopronban is, éppen ezért éltem meg nehezen, hogy az állandó eredménykényszer miatt gyakoriak voltak az emberileg is fájdalmas váltások a kispadon.– Mit szól azon híresztelésekhez, hogy a jelenlegi tréner, Bognár György esetleg nem töltheti ki a szerződését?– A két vereségnek senki sem örül, de ez a csapat már sokszor bizonyította nehéz helyzetekben, hogy van morális tartása, képes talpra állni. Én egyébként sem szeretek másra mutogatni, a kialakult helyzetben inkább a magam felelősségét vizsgálom. S tény: különféle okok miatt nem tudtam megoldani, hogy a meghatározó új emberek valamennyien ott üljenek a Káposztás utcai öltözőben a felkészülés első napján. Komódi László sérülés miatt hiányzott heteken át, Tiber Krisztián, Tóth András és Jozef Majoros pedig szinte az utolsó pillanatban esett be, Bognárnak tehát esélye sem volt, hogy beépítse őket a csapatba. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy az eredeti cél, a hat közé kerülés teljesíthető.– Eldőlt már, dolgozik-e tovább a labdarúgásban?– Ha nem is klubszintről, de vannak megkereséseim a sportágon belülről. Szívesen maradnék a futball közelében, ám ha ez nem sikerül, az üzleti életben próbálok majd boldogulni.