A múltat végképp eltörölni

Idefelé jövet saját szemünkkel láttuk, a települések (főleg a picinyke hegyi falvak) mind a mai napig magukon viselik a háború nyomait – állítólag a szinte maguktól összedőlő családi házakat, iskolákat, templomokat (!) csak azért nem teszik a földdel egyenlővé, mert így akarnak emlékezni, így akarnak másokat emlékeztetni arra, mi is történt itt.
Ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy a horvátok büszkeségét senki nem veheti el. Az újonnan felhúzott épületek bejáratai felett a horvát címer lóg, az erkélyeken a piros-fehér-kék színű nemzeti zászló lobog. Vagy mondunk mást: itt, Zágrábban alig találni olyan boltot, amelyben ne lehetne megvásárolni a "Büszke horvát vagyok” feliratú polót.
A sport viszont maga a béke, tudjuk ezt évszázadok óta. Ezt bizonyítja, hogy háború ide, a sokak szerint a szívekben még mindig meglévő gyűlölet oda, az NK Zagreb két jugoszláv futballistát is alkalmaz. Enes Bruncsevics ugyan nem tartozik a keret erősségei közé (ezt jelzi, hogy alig-alig kap lehetőséget), ellenben a Crvena zvezdától elcsábított Radomir Djalovicsre azt mondják, rövid időn belül a csapat legjobbjává nőheti ki magát. Az más kérdés, hogy a huszadik szülinapi bulijára készülő, hazája utánpótlás-válogatottjában is megforduló tehetségre igencsak megorroltak Belgrádban váratlan (le)lépése miatt…
Más téma: a horvátok felettébb udvariatlan házigazdának bizonyultak. Egyfelől sokáig azt sem tudták (vagy akarták?) elárulni, hol tarthatják meg szerda délelőtti átmozgató edzésüket az egerszegiek, másfelől hiába utaztak ki múlt szombaton a ZTE vezetői Zágrábba, hiába jelentek meg kedden az NK létesítményében a zalai drukkerek, a Zagreb elöljárói nemes egyszerűséggel visszatartották a magyar szurkolók részére félretett belépőket. Hírlik, a dolog odáig fajult, hogy a városi rivális, az NK-nál ezerszer nagyobb egylet, vagyis a Dinamo vezetősége utasította rendre a jelek szerint a klubtörténet első bajnoki aranyérmétől kissé elszálló egylet irányítóit. Érdekes, utána már nem volt gond…
Ami pedig a mintegy 40 perces foglalkozást illeti: végül az NK Zagreb utánpótlásbázisa adott otthont a tréningnek (hogy dicsérjük is a vendéglátókat: egy-két egerszegi futballista szerint jó néhány honi alakulat megirigyelné ezt a létesítményt; felnőttalakulat, persze…). Kis futás, nyújtás, lazítás, cicázás, paszszolgatás – nagyjából így képzeljenek el egy sorsdöntő összecsapás előtti utolsó edzést. "Picit felpörgettük a fiúkat, ilyenkor erre van szükség” – jelentette ki a gyakorlás végén Simon Antal pályaedző.
Hogy előtte és utána mi történt? Tulajdonképpen semmi különös. Illetve fogalmazzunk úgy: csak a szokásos. Ébresztő nyolc körül (kinek korábban, kinek később…), egy pillantás az utcára (jól van, nincs olyan rossz idő, mint kedden), laza reggeli, azt követően irány a fentebb említett létesítmény, gyors zuhany a szállodában (merthogy nem lehet minden tökéletes: az öltözők még nem funkcionálnak a fiataloknak épített központban), könnyű ebéd, csendespihenő (tanúsíthatjuk, akkora csend honolt a hotelben, hogy azt Simon és Garfunkel is megénekelte volna…), taktikai értekezlet, majd szedelőzködés, hogy aztán negyed hétkor az aulában találkozzon a csapat.
Az a csapat, amely igen fessül festett: a sötét öltöny mellé hófehér ing és piros nyakkendő párosult. Az eleganciára a pályán belül és kívül is ügyelő társulat fél hétkor indult útnak, a Dinamo Zagreb negyvenötezres arénája, a Maksimir-stadion várta Kocsárdiékat. Talán meglepő, de a főváros keleti részén található Maksimir Parkot megálmodó, s az álmát valóra is váltó Maximilian Vrhovec püspök előtt tisztelgő aréna igencsak lepusztult állapotú, hiszik vagy sem, egyedül az öltözőfolyóson található illemhelyiségek felelnek meg az európai normáknak. A lelátó katasztrofális állapotban van (kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb kődarabokat találni a széksorok között), a kiszolgálólétesítményeknek szintúgy az lenne a legjobb, ha egy úthenger végigmenne rajtuk, az eredményjelző meg csoda, hogy működik. A helybéli szakértők azzal védekeznek, nincs pénz a focira.
Félteni azért ne féltsük őket. Elvégre válogatottjuk aktív résztvevője volt a legutóbbi vb-nek, a horvát bajnokság legjobbjai után kapkodnak a neves egyesületek, mi több, még a régi sztárokra is akadnak bőkezű vevők. Lám, Robert Prosineckit éppen most édesgette magához két esztendőre a szlovén Olimpia Ljubljana – évi 400 ezer eurós fizetésért…
A fájós térde miatt "Üveglábúnak” csúfolt karmester szerződtetéséről beszámoló sportnapilap, a Sportske Novosti mellesleg a következő címmel jelent meg kedden: a Zagreb háromlépésnyire van Manchestertől. A zalaegerszegiek erre úgy reflektáltak, hogy ők meg egyre. Mérőszalag sem kellett hozzá, hogy megállapítsuk: háromnegyed kilenckor, az első hivatalos labdaérintés előtt a ZTE állt sokkal közelebb a továbbjutáshoz…