A belvárosból küldött üzenet is átadva

2002.08.06. 22:18
Címkék
Nem ma történt, hanem múlt csütörtök délelőtt tizenegy óra után két perccel, de talán most, éppen most, a BL-selejtező előtt érdemes felidézni ezt a történetet.
A helyszín Budapest, a Károly körút és a Dohány utca sarka (ahol sok mindent szabad, csak bekanyarodni nem…).A szereplők pedig egy közlekedési rendőr, valamint az autóval közlekedő újságírók.– Jó napot kívánok!– Jó napot kívánok, tudom, tudom…– Ezek szerint tisztában van azzal, hogy miért állítottam meg?– Igen, itt nem lett volna szabad befordulni, de tizenegy órára oda kellett volna érni a Champs Pubba, a zalaegerszegi klub sajtótájékoztatójára, és már most biztos a késés…–Szóval a ZTE sajtótájékoztatójára siet? Ott lesz Bozsik Péter is?– Igen, igen, és lehet, hogy néhány futballista is eljön.– Azt ugye tudja, hogy most fel kellene jelentenem?– Igen, igen, de…– Na jó, most az egyszer elengedem, de feltétlenül mondja meg a zalaegerszegieknek, hogy sok sikert kívánok nekik, és hogy jussanak tovább. Ezúton jelentjük, az üzenetet átadtuk – igaz, a budapesti belvárostól kissé távol, Zágrábban, de a legjobb helyen, és remélhetőleg a legjobb időben.
Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
2 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
10 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
14 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
35 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
57 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája