Waltner gólpasszt adott

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.05. 21:50
Címkék
Az első argentin forduló színvonala nagyon halovány volt – minden idők harmadik leggólszegényebb köre volt a nyitó játéknap –, míg a mérkőzéseket beárnyékolták a szurkolók közötti véres harcok. Az elmúlt hét végén azonban szerencsére sokkal higgadtabbak voltak a rajongók, ami nem meglepő, mivel energiáikat sokkal inkább a gólörömre, mint riválisaik ütlegelésére kellett fordítaniuk: az eddig lejátszott kilenc találkozón összesen 21 gól esett. Az argentin bajnokság sztárjai mellett honfitársunkat, Waltner Róbertet is éltették vasárnap. Igaz, a csatár még nem kapott helyet a Boca Juniors nagycsapatában, a legendás Bombobera-stadion közönsége mégis skandálta a magyar nevét. Waltner adta a mindent eldöntő passzt az Unión elleni tartalékmeccsen, amelyet 1–0-ra nyertek meg a hazaiak. "Waltnernek még nagyon sokat kell erősödnie, azonban bebizonyította, ha megfelelően fog dolgozni, akkor nagyon szép jövő várhat rá a Boca Juniorsban” – nyilatkozta lapunknak Oscar Tabárez, a Boca Juniors vezetőedzője.A Boca Juniorsra egyébként nem lehetett ráismerni, amíg egy héttel ezelőtt szenvedett a Nueva Chicago ellenében, addig hazai pályán szinte "felfalta” az Uniónt. A "genovaiak” végigtámadták a mérkőzést, amelynek három főszereplője volt: a 18 éves Carlos Tévez – őt Riquelme utódának tartják az arany-kékeknél – folyamatosan hozta helyzetbe a csatárokat, Marcelo Delgado két gólpasszt adott; míg a Fiorentinától érkezett Ezequiel González, aki először lehetett kezdő, állandó rettegésben tartotta az Unión védelmét.A River Plate viszont nem rohanta le a Vélez Sársfieldet, Manuel Pellegrini edző kontrákra épülő stratégiája mégis tökéletesen bevált. A kék-fehérek alaposan letesztelték a "milliomosok” védelmét, ám gólt csak a River tudott lőni: a 34. percben majdnem gólt fejelt az egyik Vélez-hátvéd, erre a látogatók góllal feleltek. A gyors ellentámadás végén a Riverbe a szezon előtt visszatért Alvarez volt eredményes. A Vélez ezután még szerzett egy kapufát, ám egyenlíteni már nem tudott. A rangadón begyűjtött három ponttal Pellegrini nagyon elégedett lehetett, hiszen a River két sztárja, Cavenaghi – a csatár megsérült az első fordulóban, térdműtéten esett át, és csak egy hónap múlva léphet pályára –, valamint az eltiltott D’Alessandro nélkül tudott győzni.
Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
15 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
39 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
41 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik