A nagy hal még várhat

– Kellemes hétvégéjük lehetett: az oda-vissza nyolcszáz kilométeres békéscsabai túra elmaradt, helyette egy gyakorlómeccs keretében nyolcat gurítottak a soproni vasutasoknak, aztán Zalacsányban pecáztak egyet, gyanítom, ritka finom halászlével megspékelve.
– Valahogy így nézett ki a programunk, de úgy vélem, szükség is volt a kikapcsolódásra – árulta el a ZTE eddigi egyetlen bajnokiján két gólt jegyző csatár. – Azt viszont szomorúan jelentem, hogy vasárnap nyilvánvalóvá vált, horgásznak amatőr vagyok. A boton kívül mást nem fogtam… Bezzeg Szamosi Tamás és kapusedzőnk, Balázs Zsolt csak úgy kapkodta a halakat. Na, mindegy, a lényeg, hogy együtt volt a társaság.
– Váltsunk sportágat, folytassuk focival. Kiváncsi vagyok, fel tudja-e sorolni az NK Zagreb védelmének tagjait?
– Azt nem. Bozsik Péter ugyan beszélt róluk, az újságokban is olvastam a neveket, de képtelen voltam megjegyezni.
– És a manchesteri nevek mennek?
– Ez azért könnyebb feladat… Ám arra kérném, most még ne foglalkozzunk az angolokkal, előbb jussunk túl a szerda esti mérkőzésen. Sikerrel, természetesen.
– Ez csak önökön múlik…
– Persze, persze, tudjuk, mekkora lehetőség előtt állunk. De, és ezt gyorsan szögezzük le, nagyon nehéz találkozó vár ránk Zágrábban. Kizárólag akkor van esélyünk a továbbjutásra, ha jól és okosan futballozunk.
– Sokan állítják, és ez az Üllői úti egy–nulla alkalmával bebizonyosodott, hogy a horvát bajnok igenis verhető.
– Ezt a véleményt én is osztom. Ettől függetlenül mindenkit óvok attól, hogy lebecsülje a riválist. Játszottam én már elég nemzetközi meccsen, úgyhogy tisztában vagyok vele, az ilyen összecsapásokat egészen más körülmények jellemzik, mint, mondjuk, a bajnokikat. És azt se felejtsük el: papíron Horvátország legjobb együtteséről van szó.
– Azért nyugtassuk meg a Zalaegerszegért szorítókat: ugye, veszik az akadályt?
– Ha rúgunk egy gólt, akkor szinte biztos. Merthogy hármat nem kapunk, az tuti. Az a fontos, hogy a Zagreb ne legyen eredményes az elején, mivel ez esetben nyugodtan berendezkedhetünk a kontrákra. Egy ellencsapást pedig csak góllal fejezünk majd be…
– Úgy hallottam, a keret egyik fele elégedett volt az első felvonás végeredményével, a másik meg nem. Ön melyik táborba tartozott?
– Hát, nyerhettünk volna nagyobb különbséggel is… Helyzetekben nem volt hiány, kár, hogy egy kivételtől eltekintve kihasználatlanul maradtak. Nekem is akadt két lehetőségem, azonban az elsőnél a kapus szépen mentett, míg a másodiknál picit kisodródtam, emiatt nem találtam el úgy a labdát, ahogy kellett volna. Az ellenben nagy dolog, hogy kapott gól nélkül, avagy ahogy mi mondjuk, nullára lehoztuk a kilencven percet.
– Ez azt jelzi, hogy javul a gárda formája? Hiszen a kispesti derbit követően éppen ön fogalmazott úgy, hogy még nem az igazi a csapat.
– Akkor most azt mondom, alakulgatunk. Sőt szerintem a Zagreb elleni teljesítményünk már egész jó volt. Különben a Bozsik-stadionban sem történt katasztrófa, elvégre nem szenvedtünk vereséget, ráadásul rúgtunk három gólt. Csupán az okozott problémát, hogy ugyanennyit kaptunk…
– Taktikázzunk kicsit: az idén mintha mást játszanának, mint a tavalyi bajnokság során. Bár a két szélső középpályás gyakorta felzárkózik ön mellé, kívülről úgy látszik, mintha túlságosan is egyedül lenne elől.
– Á, ez nem vészes. A különbség annyi a korábbihoz képest, hogy eddig vissza-visszaléptem, gyakorlatilag második irányítóként futballoztam. Most nincs szükség erre, hiszen Vincze Ottó és Darko Ljubojevics személyében akad két olyan labdarúgó, aki középen szervezi a játékot. És hogy egyedül lennék? Nem, én nem így látom, hiszen Egressy Gábor és Babati Ferenc szinte mindig ott volt mellettem.
– Ôszintén feleljen: hiányzik Waltner Róbert?
– Hiányzik persze. Tizenhétszer talált az ellenfelek kapujába, annyit futott, hogy az egy atlétának is a becsületére vált volna, miközben a levegőben is úr volt. Mi tagadás, amikor a pályán tartózkodott, megkönnyítette a dolgomat. Ugyanakkor nincs pótolhatatlan ember, és ebből kiindulva én hiszek abban, hogy a helyére szerződtetett Faragó István megfelelően helyettesíti majd.
– Korábban ön is említette: jónéhány nemzetközi derbin szerepelt már. Melyikre gondol vissza a legszívesebben?
– Egyértelmű, hogy a Fenerbahce elleni isztambuli UEFA-kupa-találkozóra. Akkor még az MTK játékosa voltam, és úgy nyertünk kettő–nullára, hogy mindkét gólt én szereztem… Viszont az eddigi, horvát társulatok elleni párharcokat nem szívesen elevenítem fel, mivel a Dinamo Zagreb kétszer is elbúcsúztatott minket. Úgyhogy a zágrábi együtteseket eddig a mumusaimnak tartottam.
– Akkor ismerős önnek a visszavágó helyszíne, a Makszimir-stadion, elvégre az a Dinamo otthona.
– Párszor tényleg játszottam már ott, vagy hetvenezren férnek el a lelátókon, és ha sokan vannak, akkor félelmetes a légkör. Igaz, azt hallottam, az NK Zagreb kevés drukkerrel dicsekedhet, de gond egy szál se, majd a mi szurkolóink megcsinálják a hangulatot. Csodálatosak voltak az Üllői úton is, és biztos vagyok benne, hasonlóan fantasztikusak lesznek szerdán is. Remélem, a lefújást követően együtt ünnepelhetünk.
– Egy tippet kérnék a végére.
– Hadd ne. Egyrészt mert nem szeretek, másrészt mert szerintem nincs értelme. Maradjunk annyiban, előny itt, és bízzunk abban, marad is nálunk.
– Ez esetben…
– … igen, ez esetben jöhet a Manchester!