Új élet kezdődött Firenzében

MISUR TAMÁMISUR TAMÁ
2002.08.02. 22:21
Címkék
Pénteken megkezdődött az "új” Fiorentina, azaz a "Fiorentina 1926 Florentia” felkészülése a 2002–2003-as idényre. A csütörtökön csőd miatt hivatalosan is megszűnt egyesület helyére lépő új klub már beadta a jelentkezését a szövetségnél, ám egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy mindenképpen a C-ligában folytathatja – pardon: kezdheti meg – menetelését.Egyelőre nem lehet tudni, hogy a C1-ből, azaz a harmadosztályból, vagy a C2-ből, azaz a negyedikből. (Előbbibe 1.2 millió, utóbbiba 620 ezer euróért lehet benevezni.) Firenzében természetesen azt szeretnék, ha a C1 lenne a "mélypont”, hiszen innen ideális esetben akár két év alatt is viszsza lehet jutni a Serie A-ba. (Ez korántsem ritka, a jelenlegi újoncok közül például két éve még a Como és a Modena is a harmadosztályban játszott.) Macalli úr, a C-liga elnöke azt nyilatkozta, hogy a Fiorentinának a szabályok szerint a C2-ből kell folytatnia a pályafutását, ami olyan ősi "derbik” újrajátszását jelentheti, mint a Pro Vercelli, az Alessandria vagy a Cremonese elleni rangadók. A csapat mindenesetre Eugenio Fascetti mester irányítása alatt folytatta a felkészülést, a pénteki tréningen Di Livio, Torricelli, Nuno Gomes, Mijatovics, Pierini, Vanoli, Adani, Agostini, Taglialatela, Cassano, Taddei, Rossitto, Alcaraz, Vakufcisz vett részt, míg Enrico Chiesa és Sandro Cois a lelátóról figyelte társait. Ez persze nem azt jelenti, hogy a sok sztár együtt marad a C-ligában, ugyanis – amint lapunk pénteki számában már jeleztük – szinte mindenki tárgyal valamelyik csapattal. A legnagyobb érdeklődést két csatár, Chiesa és Nuno Gomes váltja ki: az olasz támadót a Juve és a Lazio is vinné, a portugált pedig hazája nagy klubjai mellett a Manchester United, amelynél honfitársa, Carlos Queiroz a segédedző.A Milan kölcsönadta a Parmának Massimo Donatit, ami egyrészt Rivaldo leigazolása után logikus lépésnek tűnik, másrészt talán közelebb viheti a piros-feketéket Fabio Cannavaro megszerzéséhez. A Parma ugyan nem akar engedni az árból, de Donati átadása mindenképpen baráti gesztusnak számít a Milan részéről.Végül néhány rövidhír: a Tamoil benzinkútlánc lesz a Juventus új mezszponzora, a klub egyéves szerződést kötött a céggel, amely a BL-ben, valamint az Olasz Kupában hirdet a csapat trikóin; erősíteni akar a Bologna – arra számítva, hogy indulhat az UEFA-kupában: a piros-kékek a Juventustól Baioccót, a Laziótól pedig Liveranit kérnék kölcsön; az Inter a hétvégén Genovában vesz részt egy hármas tornán a Sampdoria és a Hertha társaságában, a kék-feketék soraiból Ronaldón kívül hiányozni fog a kisebb húzódással bajlódó Christian Vieri is; pénteken megműtötték a héten megsérült Franco lábát, ezért a Torino uruguayi csatára három hónapig nem állhat Camolese mester rendelkezésére; Cosmin Contra, az Edgar Davidsszal a szerdai Milan–Juve meccsen verekedésbe keveredett román hátvéd minden érintettől elnézést kért sportszerűtlen tettéért, és bejelentette, hogy szívesen kezet rázna a holland futballistával.
Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
4 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
12 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
20 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
31 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
35 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
40 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
53 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
57 perce
Ezek is érdekelhetik