Szemfényvesztés

Vágólapra másolva!
2002.07.29. 21:49
Címkék
Kollégám felvetette, nyilvánvaló, hogy kiskapukat mindig lehet találni."Én nem feltételezem azt, hogy a klubok ilyen megoldást választanának.”Rendben van. Egy ligaigazgató ne prejudikáljon. Az idézett múlt heti interjúban (Nemzeti Sport, július 25.) Muszbek Mihály hozzá is tette: "Várjuk meg, hogy mit hoz az első forduló. Ha szabálytalanságokat észlelünk, akkor azt vizsgáljuk majd, de biztos vagyok abban, hogy ilyesmire nem kerül sor.”Ô hivatalból lehet jóhiszemű. Előre nem vonja kétségbe, hogy három klubnál valóban az eredetileg pályaedzőnek vagy kapusedzőnek szerződtetett szakemberek váltak valódi vezetőedzőkké, és helyükre a korábban főnöknek hívott, ám A-licenccel nem rendelkező urak léptek vissza, még akkor is, ha a világ maradék része pontosan tudja: szemfényvesztés tanúja. A jóhiszeműségnek azonban van egy határa, azon túllépve ezt már másként hívják, amit nem írok le, mert félreértve sértésnek tűnhetne, oktalanul.Ettől persze, még nem jó érzés, ha hülyének nézik az embert.Bár attól tartok, ezúttal ennél is rosszabb a helyzet. A Kispest, az Újpest és a Zalaegerszeg megszegi a szabályt, azzal a biztos tudattal, hogy úgysem lesz ennek következménye, cinikus módon adminisztrációs bohóckodással kikerüli a paragrafust, akinek pedig ez nem tetszik, az tehet egy szívességet.Azaz nem is hülyének néznek, hanem semmibe vesznek. Ráadásul elvárják – a jelek szerint nem is rosszul számítva –, hogy a közvélemény őket sajnálja, mint akikkel packázik a hivatal, miközben ők éjt nappallá téve fáradoznak a magyar labdarúgás felemelkedéséért. Holott az a helyzet, hogy akik a kiskapukon keresztül közlekednek, és akik melléjük állnak, a bűnösökből kreálnak áldozatot, soha többé nem ejthetik ki a szájukon azt, hogy kívánatos lenne a rend a magyar futballban. Egy szabályt mindenkinek jogában áll vitatni, lehet kezdeményezni annak az eltörlését, a módosítását, egyet nem lehet csak tenni: figyelmen kívül hagyni. Újpesten és Kispesten nyilván tudták, milyen feltételekkel szerződtethetnek vezetőedzőt, mégsem ennek megfelelően tették, Zalaegerszegen sem volt titok, hogy a vezetőedzőnek szüksége lesz az A-licencre, mégsem lépett senki semmit.És az első fordulóban az Újpest kapusedzője kiabálta percenként a pályára az utasításokat, a kispesti pályaedzőt kellett figyelmeztetni, mert szenvedélyessége olykor elfeledtette vele a kispad előtti mozgástér határait, és a zalaegerszegi pályaedző összegezte a mérkőzés tanulságait a televízióban.Egyben viszont igaza van a három klubnak: ha tényleg mindenkit háborítatlanul hülyének lehet nézni, ha következmény nélkül ki lehet kerülni egy szabályt, akkor miért ne tegyék, csupán bőr kell hozzá a képre, a többi megy magától. Ha az MLSZ és a liga ezt tétlenül nézi, akkor egyrészt vessen magára, másrészt pedig ezentúl ne hozzon egyetlen szabályt sem – minek, ha képtelen betartatni? Muszbek Mihály azt is nyilatkozta, hogy a liga nem nyomozó hatóság. Nem is kell annak lennie. Elég látni azt, ami látható, segítségül pedig elolvasni a Nemzeti Sportban (július 27.) az újpesti vezetőedző, Szabó András szavait: "Mindenki tudja, hogy ez csak formaság”; "…a csapat továbbra is Molnár László irányításával készül. Ô állítja össze a kezdő tizenegyet, ő dönt a taktikáról. A kényszer szülte ezt a megoldást.”Világos beszéd.
Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2 perce

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
28 perce

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
39 perce

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
45 perce

Három élcsapat is bejelentkezett Édersonért; német válogatott támadót figyel a Barcelona és a Bayern München – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
49 perce

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
55 perce

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
56 perce

Wimbledon: a veterán Cilic nem bírt Cobolli szerváival

Tenisz
58 perce
Ezek is érdekelhetik