Lengyel gólok döntöttek

2002.07.29. 22:51
Címkék
Hiába fogadkoztak a leverkuseniek, nem tudtak visszavágni a Schalkénak a Német Kupa döntőjében elszenvedett vereségért. A gelsenkircheni társulat a Német Ligakupa elődöntőjében 2–0-ra legyőzte a továbbra is néhány ászát – például Lúciót és Bernd Schneidert – nélkülöző Bayert, és egymás után másodszor jutott be a sorozat fináléjába.A királykékek az első félidőben egyetlen, igazi ziccerig kidolgozott támadást sem vezettek, a sors furcsasága, hogy mégis ők szerezték meg a vezetést. A 20. percben Hajto végzett el egy bedobást, a labdát Agali üggyel-bajjal Waldoch elé csúsztatta, a lengyel csapatkapitány pedig a gólvonaltól "kilométerekre” álló Juric felett a hálóba emelt.Eközben a Toppmöller-banda veszélyes próbálkozások egész sorát hajtotta végre – Simak és Babic szabadrúgásból, Juan és Brdaric akcióból hibázott – gólt azonban nem sikerült elérnie. A második félidő elején is maradt a leverkuseni uralom, Bierofka például 15 méterről, tökéletes helyzetből tüzelhetett, mégis érintetlen maradt Rost hálója. A hajrára megemberelte magát az immár Frank Neubarth által gardírozott Schalke, előbb csak lehetőségekig – Kmetsch és Van Hoogdalem is könnyedén betalálhatott volna – jutott el, majd a 75. percben már a kegyelemdöfést is bevitte. Agali bukkant fel a tizenhatoson belül, Juric "elütötte” – persze, a nigériai is örömmel dobott magán egyet… –, Kemmling bíró pedig a pontra mutatott. A lengyel Hajto állt a labda mögé, és a jó irányba vetődő Juric keze mellett a bal alsó sarokba bombázott, beállítva a végeredményt.
Német Ligakupa, elôdöntô
Schalke–Bayer Leverkusen
2–0 (1–0)
Meppen, 12 100 nézô
V: Kemmling. G: Waldoch (20.), Hajto (75. – 11-esbôl)
SCHALKE: Rost – Oude Kamphuis (Asamoah, 67.), Hajto, Waldoch (Van Hoogdalem, 37.), Matellán – Vermant, Poulsen, Möller, Böhme (Kmetsch, 46.) – Agali, Sand
LEVERKUSEN: Juric – Sebescen, Kleine, Juan, Placente – Balitsch (el-Kaszmi, 71.), Vranjes, Babic (Kirsten, 46.), Bierofka – Simak – Brdaric
Következik (június 30-án) a 2. elôdöntô: Borussia Dortmund–Hertha BSC (Jena, 20.30; Tv: ARD)
Német Ligakupa, elôdöntô
Schalke–Bayer Leverkusen
2–0 (1–0)
Meppen, 12 100 nézô
V: Kemmling. G: Waldoch (20.), Hajto (75. – 11-esbôl)
SCHALKE: Rost – Oude Kamphuis (Asamoah, 67.), Hajto, Waldoch (Van Hoogdalem, 37.), Matellán – Vermant, Poulsen, Möller, Böhme (Kmetsch, 46.) – Agali, Sand
LEVERKUSEN: Juric – Sebescen, Kleine, Juan, Placente – Balitsch (el-Kaszmi, 71.), Vranjes, Babic (Kirsten, 46.), Bierofka – Simak – Brdaric
Következik (június 30-án) a 2. elôdöntô: Borussia Dortmund–Hertha BSC (Jena, 20.30; Tv: ARD)
A Bayern München már elbúcsúzott a Ligakupától, a hét végén szégyenszemre csak a 90. percben szerzett Feulner-góllal tudott a regionalligás Verl fölé kerekedni, ez pedig arra késztette Oliver Kahn kapust, hogy szózatot intézzen csapattársaihoz. "Mi volt ez a játszadozás? Szedjétek már össze magatokat! Mi vagyunk a favoritok a bajnokságban, nekünk nem lenne szabad így játszanunk” – dörögte a kézsérüléséből gyógyulgató kapus.
A bajnokaspiráns vezetői egyébként úgy nyilatkoztak, hogy az idei nagybevásárlás – a kerethez olyan nevek csatlakoztak, mint Michael Ballack, Sebastian Deisler vagy Zé Roberto – csak a kezdetet jelentette. "Még csak az átalakulás közepén járunk. Jövőre újabb játékosoknak jár le a szerződésük, már most el kell kezdenünk gondolkozni azon, hogy kikkel akarunk tovább dolgozni, és kik azok, akiktől elköszönünk. Meg kell találnunk a megfelelő keveréket” – nyilatkozta Ottmar Hitzfeld vezetőedző. Kalle Rummenigge klubelnök és Uli Hoeness menedzser egybehangzóan kijelentette: mindenki megnyugodhat, egy év múlva újabb márkás nevek csatlakoznak a bajorokhoz.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
11 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
16 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
18 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
21 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
34 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
50 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája