Gondok Juninhóval

2002.07.29. 20:16
Címkék
Veszélybe került Juninho átigazolása, a Middlesbrough-ba tartó világbajnok brazil középpályás ugyanis csak hetek múlva, vagy egyáltalán nem kapja meg a munkavállalási engedélyt – jelentette az MTI. "Egyelőre nem érkezett semmiféle kérelem Juninho nevű személytől. Amint itt a papír, eldöntjük, hogy mi lesz a válaszunk. Ha rendelkezik a megfelelő mérkőzésszámmal a válogatottban, akkor elfogadjuk, ha nem, abban az esetben végtelenül sajnáljuk, de elutasítjuk a beadványát” –nyilatkozta az egyik illetékes.A szigorú brit rendelkezések szerint külföldi futballista csak akkor kaphatja meg a munkavállalási engedélyt, ha az elmúlt két évben a válogatott mérkőzések 75 százalékán szerepelt. Brazília 29 meccset játszott, Juninho 17-szer lépett pályára, s ez csak 58.6 százalék. A szakemberek szerint mindennek ellenére nincs miért izgulnia Juninhónak, világbajnokként biztosan befogadják, ráadásul korábban már kétszer játszott a Boróban.A Middlesbrough rajta kívül mást is szerződtetett, a holland George Boateng az Aston Villától igazol Steve McClaren együtteséhez. A 26 éves középpályás, akárcsak Juninho, 5 millió fontért vált klubot, feladata a korábban szabaddá tett Paul Ince pótlása lesz. Könnyen lehet, hogy Boateng az idény elején hiányozni fog néhány meccsről, a legutóbbi szezon hajrájában ugyanis a Leicester City elleni mérkőzésen mérgesen a lelátó felé dobta a lábáról leeső cipőjét.A West Ham United egyéves szerződést kötött az ír Gary Breennel, a 28 éves védőnek májusban lejárt a szerződése a másodosztályú Coventry Citynél, így szabadon igazolható lett. Breen feladata a 32 éves Gary Charles pótlása lehet, a kétszeres angol válogatott játékos sorozatos sérülései miatt ugyanis visszavonul.Csípőbántalmak miatt hazatért a Leeds United ausztráliai-ázsiai túrájáról Robbie Fowler. A 27 éves csatárt kedden vizsgálja meg a klub orvosa. "Robbie sérülése nem komoly, valószínűleg a múlt szezonban szerezte, remélhetőleg a jövő héten már játszhat” – mondta a Leeds szóvivője.A Liverpool kapust igazolt, Gérard Houllier a monacói Patrice Luzit szerezte meg, a 22 éves francia ingyen került az Anfield Roadra, Jerzy Dudek, Chris Kirkland és Pegguy Arphexad után negyedik kapusként.
Legfrissebb hírek

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
10 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
32 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
43 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
45 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
50 perce

A grúzok egy, az északírek két kihagyott helyzetig jutottak

Minden más foci
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája