Demecser-Monor 3-0 (2-0)

A mérkőzésről tudósított: BODNÁR TIBORA mérkőzésről tudósított: BODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2002.07.28. 21:15
Címkék
Lehoczki a 27. percben Gombkötő Sándor jobbról középre gurított labdáját négy méterről a kapu bal oldalába rúgta (1–0). Lehoczki a 29. percben Gégény bal oldali beadását magasra ugorva hét méterről a kapu jobb odalába fejelte (2–0). Mihalik a 68. percben Gégény bal oldali beadását balszerencsés mozdulattal nyolc méterről saját kapujába bombázta (öngól, 3–0)SÁRGA LAP:Földvári (Siklósit vágta fel) a 19., Zila (Seres lerántásáért) a 42., Varga S. (Siklósit ütötte el) a 60. percbenSZÖGLETARÁNY: 5:6 (5:1)A kezdő sípszó után futott mindenki, amerre látott. No, nem a pályán lévők között uralkodott ekkora káosz, hanem a – talán a másodosztályban két év szünet után visszatérő demecserieket köszöntő – zápor elől menekült minden olyan néző, aki nem fedett helyről képzelte el a találkozó megtekintését. A jó húsz percig tartó, viharos széllel is kísért égi áldás közepette a pályán sem történt sok érdemleges, de annyi azért kiviláglott, hogy az újonc Demecser játszik fölényben. Amikor elállt az eső, akkor jöttek a gólok is, amihez a visszatérő Lehoczki Zsolt gólérzékenysége mellett azért az is kellett, hogy a két szélső középpályás úgy viharzott el a vonalak mellett, mint a pálya mögött Záhony felé tartó gyorsvonat.Biztos vezetés tudatában sem vett visszább a tempóból a házigazda, magyarán a Monor alig-alig jutott el ellenfele kapujáig. A második játékrészre sem változott sokat a találkozó képe, legfeljebb azt állapíthattuk meg, hogy a demecseri támadások már nem olyan vehemensek, mint korábban. A harmadik találatot követően Varga Károly azt a "luxust” is megtette, hogy lecserélte gólszerző játékosát, fájdalom, Mihalik Zoltán saját ketrecét vette be Gégény Róbert újabb nagyszerű beadását követően. A hajrában a vendégek is többször ellátogattak ellenfelük portája elé, ám próbálkozásaik csak a szögletarány kozmetikázásában és egy érvénytelenített gólban jutottak eredményre. MESTERMÉRLEGRozsnyai Béla: – Azt, amit elvártam, teljesítette a csapat, vagyis nem kapott gólt, viszont mi szép támadások végén többször is betaláltunk.Varga Károly: – Meglepően összefogott Demecserrel találtuk szemben magunkat, mégis ugyanannyi szabályos "gólt” szereztünk, mint ellenfelünk, ám ez az eredményben másként nyilvánult meg.
Legfrissebb hírek

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, verseny

F1
41 perce

Robbie Keane: Ha lecserélhettem volna az összes játékost a szünetben, megtettem volna…

Labdarúgó NB I
42 perce

Férfi röplabda Extraliga: sima sikerrel rajtolt a címvédő

Röplabda
42 perce

Vinícius Júnior balhéjáról is beszélt Xabi Alonso a győztes el Clásico után

Spanyol labdarúgás
59 perce

Juhász Dorka volt a mezőny legeredményesebb játékosa Mersinben

Kosárlabda
59 perce

Serie A: két tizenegyessel mentett pontot otthon a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája

Női röpi Extraliga: szettet nyert az újonc a Békéscsaba ellen

Röplabda
1 órája

Hanusz Egon hét gólt lőtt a PSG-nek

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik