A remek gólok mérkőzése volt

Jó néhányan szapulják, és nem is olyan színvonalas, mint mondjuk a holland, spanyol, vagy az angol, de mégis a miénk. Ráadásul – és ezért már sokat, irigyelhetnek minket, magyarokat – már a századikon is túljárunk. Más szóval: végre megkezdődött a 101. magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. És higgyék el nekünk, a szurkolók türelmetlenül várták, hogy bejussanak a legendás Hidegkuti Nándor nevét viselő stadionba. Az első hivatalos labdaérintés előtt egy órával ugyanis egyetlen egy kapu volt nyitva, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a drukkerek dörömböltek a hatalmas vasajtón, ugyan engedjék már be őket. Örömmel jelentjük: végül bebocsátást nyertek…A kinti feszültségnek nyoma sem volt odabent az öltözőfolyosón. Várhidi Péter, a székesfehérváriak vezetőedzője például mosolyogva parolázott mindenkivel, talán még azt is elfelejtette, hogy az utóbbi napokban arról beszélt: csapata nem állt össze igazán, egy-két hétre még szüksége van, míg összecsiszolódik a tavalyi szereplését (ugyebár ötödikként zártak a piros-kékek) csak felülmúlni vágyó társulat. Az optimizmus sugárzott Szigli István sportigazgatóból is, igaz ő csupán annyit jegyzett meg: "Alakulgatunk, alakulgatunk…”

Egy szinttel lejjebb (hiszen az MTK öltözője a mindenkori vendéggel ellentétben az alagsorban található), Egervári Sándor készülődött a nagy visszatérésre. Ha valaki nem tudná: a mesteredző három éve köszönt el az MTK-tól – mégpedig a búcsúzni csak szépen szabad elvét betartva, lévén, hogy a kékek akkor 19 pontos előnnyel végeztek a bajnokság élén. A tréner három meseszép újvárosi esztendőt követően költözött vissza a fővárosba, gyanítjuk, abban a reményben, hogy ott folytatja, ahol abbahagyta, és hiszik, vagy sem, de valamelyest izgult is a kezdés előtt: "Bevallom izzad a tenyerem. De hát addig jó, amíg izzad, nem igaz?”

Aztán kezdés, és krónikások figyelem: a 101. bajnokság úgy startolt el, hogy Ferenczi István Juhász Roland elé játszotta a labdát, míg az évad első találatát a fehérvári Dvéri Zsolt jegyezhette volna, ha a tizedik percben nem gurít Hajdu Attila kapus kezébe. Hogy a gyengére sikeredett Dvéri-lövéssel kezdtük a meccstudósítást, annak oka, hogy addig nem sok minden történt a gyepen. Na jó, fogjuk ezt a feszültségre, mert idényeleji formáról nem beszélhettünk, s bár nem egy Brazília–Costa Rica szintű derbi zajlott a szemünk előtt, a pályán lévőkön azért látszott, ők mindent megtesznek azért, hogy olyan jó rajtot vegyenek, amilyet a Forma–1-ben Michael Schumacher szokott.
Idővel aztán a házigazdák kerültek fölénybe, s jelezte ezt Zavadszky Gábor, valamint Juhász Roland lehetősége. Az MTK támadgatott, a Videoeon pedig bekkelt, s közben egy ügyes ultijátékos módjára igyekeztt kontrázni. Nem telt el harminc perc, s kiderült, a pestiek receptje a jobb: Molnár Zoltán remek passzát Czvitkovics Péter váltotta gólra.
A fehérvári látogatók bánatára a szintúgy Dunaújvárosból visszatért Molnár Zoltán nem elégedett meg egy ponttal a kanadai táblázaton és a 37. percben Ferenczi Istvánt hozta kihagyhatatlan helyzetbe.

Az első félidőből hátralévő időben több mesteri átadás már nem fűződött a jobbhátvéd nevéhez, így negyvenöt perc elteltével 2–0-s hazai vezetést mutathatott az eredményjelző – és persze vastaps volt a levonuló MTK-futballisták jutalma.
A folytatásban az MTK azért igyekezett, hogy hálás közönségét kiszolgálja, a székesfehérváriak azért, hogy szépítsenek. Lehetőségek itt, lehetőségek ott –ám, fájdalom, azok rendre kimaradtak (szerencsés esetben a Videoton akár két percen belül is egyenlíthetett volna, ám előbb Róth Ferenc, majd Terjék Lajos foghatta a fejét, hogy kihagyta a kihagyhatatlant).
A 78. percben mégiscsak ünnepelhetett a vendégtábor: Hamar István talált Hajdu Attila hálójába, csakhogy az MTK hamar válaszolt az elnyűhetetlen Illés Béla révén. Tulajdonképpen ezzel el is dőlt minden, még akkor is, ha a látogatók vagy négy ziccert is elpuskáztak a hármas sípszóig. Zárásként csak anynyit: az MTK megérdemelten nyert, és Egervári Sándor tényleg ott folytatta, ahol abbahagyta.