Tizenöt új labdarúgó Győrött

2002.07.25. 21:53
Címkék
Pénteken az MTK-Hungária–Vide-oton mérkőzéssel megkezdődik a Borsodi Liga 2002-2003-as idénye. Mint az átigazolási időszakban megszokhatták, rendszeresen jelentkeztünk körképünkkel, amelyből mindig kiderült, mely játékosok hova szerződtek és melyik klubok miként erősítettek. A rajt előtt utoljára még egyszer közöljük a táblázatot. Az átigazolási idény azért is volt fontos a csapatok számára, mert a téli szünetben – a legújabb nemzetközi szabályok szerint – nem lesz lehetőség új labdarúgók megszerzésére, vagyis a tizenkét első osztályú egyletnek a jelenlegi kerettel kell végigjátszani a bajnokságot. Érdekességek nyáron is akadtak: szembetűnő például, hogy nagyon jól erősített a Debrecen és az Újpest. Az UEFA-kupa induló Ferencváros megszerezte a gólkirály Tököli Attilát, míg a bajnok Zalaegerszeg Vincze Ottó mellett az angol élvonalból igazolt kapust Szasa Ilics személyében. Az e.on-ZTE egykori játékosa Waltner Róbert okozta a nyár szenzációját: a csatárt az argentin Boca Juniors vásárolta meg.
Legfrissebb hírek

Már kétszer is betaláltak a hollandok, de még mindig csak a németek szereztek szabályos gólt

Minden más foci
20 perce

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
41 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
42 perce

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
59 perce

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
1 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája