Még van visszaút

2002.07.25. 21:54
Címkék
Kardos Ernő azt reméli, hogy kálváriája véget ér. Az egykori utánpótlás-válogatott középpályás két éve nagy reményekkel igazolt a Ferencvároshoz, ahol eleinte számított is rá Csank János vezetőedző, ám egy őszi, Videoton elleni mérkőzésen súlyos bokasérülést szenvedett. Több hónapos kényszerpihenője után már nem tudta magát visszaverekedni a csapatba, s végül tavaly nyáron Sólyom Csabával együtt kölcsönbe Pécsre került. Fegyelmezetlensége miatt ott sem töltött sok időt (még az ősz folyamán szerződést bontottak vele, mivel engedély nélkül pályára lépett egy kispályás mérkőzésen), ezért hamarosan ismét az Üllői úton találta magát, és bár egészséges volt, Csank akkor már Szkukalek Igort favorizálta a bal oldalon. – Télen távozhatott volna, kérői is akadtak, aztán mégis maradt a Fradiban.– Igen, mert az új szakmai igazgató, Garami József ragaszkodott hozzám. Azt mondta, számít rám, ezért úgy döntöttem, felveszem a harcot, megpróbálok bekerülni a csapatba. Nos, ez a tavasszal egyszer sem sikerült. Nem neheztelek Garami Józsefre, hiszen az eredmények egyértelműen őt igazolták, és Szkukalek is megbízható teljesítményt nyújtott. Nem volt oka váltani a mesternek, és én ezt elfogadtam.– Azért már igencsak unhatta a kispadot, hiszen most mégis elfogadta a Győr ajánlatát.– Természetes, hogy futballozni szeretnék, nem pedig várni a lehetőséget. Egy évig még érvényes szerződés kötött volna a zöld-fehérekhez, de megkértem a vezetőket, ha mód van rá, engedjenek el, mert a fejlődésem szempontjából nem mindegy, játszom-e vagy sem. Szerencsére megértettek a vezetők, én pedig örülök, hogy így alakult a sorsom.– Miért éppen Győrbe költözött?– Három évre szóló, korrekt ajánlatot kaptam az ETO-tól. Keresett a Békéscsaba és a Dunaferr is, de végül a győriek voltak azok, akik fizettek is értem. Tetszik a város, szeretettel fogadtak a csapattársak és Tamási Zsolt vezetőedző is. A lábam már tökéletes, szóval ezzel sem lesz gond. – A kispályás játék miatti eltiltása ketté is törhette volna a pályafutását…– Többet ilyen kalandra biztosan nem vállalkozom. Egyébként meggyőződésem, ha akkor nem válok harcképtelenné, még most is a Fradi játékosa vagyok. De most már mindegy, innen is van még visszaút. Remélem, Győrben megkapom a lehetőséget arra, hogy bizonyítsak.
Legfrissebb hírek

Már kétszer is betaláltak a hollandok, de még mindig csak a németek szereztek szabályos gólt

Minden más foci
18 perce

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
40 perce

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
40 perce

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
58 perce

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
1 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája