Még javítani kell az erőnléten

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.07.24. 21:40
Címkék
Bár a Boca Juniors nem adott ki semmiféle hivatalos sajtóközleményt Waltner Róbert leigazolásával kapcsolatban, az argentin klub a sajtóosztályán keresztül mégis részletesen beszámolt a csatár szerződtetéséről lapunknak. A Boca Juniors egyébként nemcsak a jelenről számolt be lapunknak, hanem a magyar csatár jövőjéről is.– Magyarországon óriási szenzációnak számít, hogy Waltner Róbert egy olyan világhírű klubba került, mint a négyszeres Libertadores-kupa-győztes és a Világkupát kétszer elhódító Boca Juniors. Felvetődik a kérdés, hogy miért esett pont a zalaegerszegi csatárra a Boca választása. Tudva, hogy a magyar és az argentin labdarúgás között óriási a színvonalbeli különbség.– A választ két részre kell osztani – válaszolt érdeklődésünkre a Boca Juniors egyik elnökhelyettese, Roberto Digon. – Először is egy olyan országban is lehetnek nagyon jó játékosok, ahol a labdarúgás egyébként nem túl magas színvonalú. Waltner magyar labdarúgó, és mégsem tartozik a rossz focisták közé. Másrészről őszintén el kell mondani, hogy ha jobb gazdasági helyzetben lenne a Boca Juniors – hiszen a klubot is nagyon sújtja az argentin gazdasági válság –, akkor Waltnernek semmi esélye sem lett volna a klubhoz szerződnie. Amúgy a támadót éppen azért találtuk meg, mivel a Boca Juniors nem volt képes dollármilliókat kifizetni az Európában szereplő játékosokért.
Az Olé szerint nem rossz a magyar álom

A Boca Juniors a Juan Román Riquelme eladásából származó 11 millió dollárból hét játékost vásárolt meg. Köztük van Alfredo Cascini, a Portótól megszerzett Hugo Ibarra, a Fiorentinától érkezett Ezequiel González, az Udinesétôl megvásárolt Roberto Sosa, a Veneziától elcsábított Matías Donnet, a Betistôl megkaparintott Diego Crosa és természetesen Waltner Róbert is. A hét játékos folyamatosan szerepel az újságokban és a különbözô televíziós műsorokban. Waltner Róberttel oldalas cikket közölt az argentin sportnapilap, az Olé, míg a legtekintélyesebb argentin napilap, a Buenos Aires-i La Nación is egy külön cikkben foglalkozott a magyar csatárral.
Waltner Róbert érkezése valóságos szenzáció Argentínában, és a játékost máris szívükbe zárták a szurkolók. Elég felidézni a volt zalaegerszegi egyik keddi kalandját: a csatár betért egy ruházati boltba, ahol a tulajdonos azonnal felismerte, és egy fényképért, valamint egy autogramért harmincszázalékos árengedményt adott.
A támadó népszerűsége azonban az újságokban megjelentekben mérhetô le leginkább. Az Olé a szerzôdés aláírása után meghívta szerkesztôségébe a támadót, és ott fényképezték le az arany-kék mezben. Az Olé természetesen nem csak pózolásra hívta a 24 éves focistát, hiszen egy tolmács segítségével egy hosszú interjút is készített vele, és a „Magyar álom” című cikkben mutatták be a Boca újoncát. A La Nación még jobban kivesézte a magyar játékost, hiszen szinte még a családfáját is levezette. A cikk – amely a világ egyik legnevesebb Boca-szakértôjének, Leonardo Insúának a tollából született meg – úgy mutatja be Waltnert, mint a Boca egyik nagy reménységét. Elég a címet megemlíteni: „Magyar gólok a Bocának”.

– Argentína is tele van tehetséges játékosokkal, sőt a dél-amerikai ország a világ egyik legnagyobb játékosexportőre!
– Ez így van. Azonban nekünk az új csapat felépítésére már nemcsak tehetségekre, hanem érett játékosokra is szükségünk van, és Waltner ilyen labdarúgó. Alejandro Domínguez menedzser három kelet-európai játékost, a horvát középpályás Antonio Franját, a szintén magyar Éger Lászlót és Waltnert mutatta be a Boca Juniors vezetőinek videofelvételek segítségével. A felvételeket végignézve azonban Mauricio Macrínak, a Boca elnökének és Oscar Washington Tabáreznek, a Boca vezetőedzőjének csak Waltner játéka tetszett meg, és neki már júniusban elküldtünk egy meghívót a Boca egy hónapos amerikai edzőtáborozására.
– És arra az edzőtáborozásra, ugyebár, nem ment el a magyar támadó.
– Pedig Tabárez mester nagyon szerette volna látni a játékost, csakhogy akkor még Waltner menedzsereivel nagyon nehéz volt megegyezni a szerződtetés részleteivel kapcsolatban.
– Önök szerint Waltner Róbert mikor játszhat bajnoki meccsen?
– Erre csak Tabárez edző tudja a választ. Valószínűnek látszik, hogy az első fordulókban még nem léphet pályára Waltner, mivel nincs tökéletes fizikai állapotban. A jövő mindenesetre az övé, hiszen az sem kizárható, hogy a Boca után esetleg egy európai nagy klubnál folytassa a pályafutását.
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik