Visszajátszás

Vágólapra másolva!
2002.07.22. 21:14
Címkék
ÉrthetetlenSemmi kétség: nagy hét áll mögöttünk. Aranyeső a szegedi kajak-kenu világbajnokságon, három győzelem az öttusa-vb-n, Lékó Péter fantasztikus játékkal sakktörténelmet írt, Balzsay Károly döntőt bokszolhatott Permben, no, s hajdani olimpikonjaink küldöttsége Helsinkiben járt, ahol kereken fél évszázaddal ezelőtt minden idők magyar szempontból legsikeresebb olimpiáját rendezték. És akkor még szót sem ejtettem Michael Schumacher ötödik világbajnoki sikeréről vagy arról, hogy a rákból felgyógyult Lance Armstrong feltartóztathatatlanul halad negyedik Tour de France-győzelme felé.Volt tehát ok bőven örömre nekünk és másoknak is, ugyanakkor sok olyan is történt, amiért megkérdezhetem: ki érti ezt?Itt van mindjárt szegény Dárdai Balázs esete. Ameddig a boncolási jegyzőkönyv nem készül el, nem tudhatjuk, pontosan mi okozta a 23 esztendős fiatalember halálát. Lehet, menthetetlenül beteg volt, bármennyire is kíméli magát, nem élhetett volna hosszú ideig. De az is elképzelhető – ismerve a hazai viszonyokat –, hogy csak az oda nem figyelés áldozata lett. Hiszen aki ebben az országban valaha is sportolt, az tudja, az igazi menőket leszámítva csak kivételes esetben nem formalitás a sportorvosi vizsgálat, legtöbbször a doktor vagy doktornő nem több, mint egyszerű pecsétnyomó. Egy a párna, egy lehellet...Azt sem vagyok képes megérteni sokadmagammal, hogyan lehet úgy aranyat nyerni egy sportágban, hogy a döntőben már nincs ellenfél. Igen, férfi öttusázóinkról van szó, s hamis az az érvelés, mindenki előtt nyitva állt a lehetőség, hogy mindhárom csapattag túlélje a selejtezőt. Ugyanis nem erről van szó, hanem arról: a sportág páratlan a maga nemében, hiszen egy teljesítménnyel lehet két aranyat nyerni. Aki nem emlékezne rá: az öttusa-csapatversenyt többek között emiatt száműzték az olimpiákról. A sportág vezetői, ha jót akarnak tenni önmaguknak és az öttusának, eltörlik az Európa-bajnokságot, s külön egyéni és külön csapat-világbajnokságot rendeznek. Szerintem legalábbis.Ennél is kevésbé értem azt, ami a nemzetközi futballpiacon történik. Ugye, itt a klasszikus kapitalizmusnak, a kereset-kínálat törvényének szinte vegytisztán kellene érvényesülnie. Vagyis aki jobb, az többet ér, aki rosszabb, az kevesebbet. Ehhez képest pedig: a világbajnok öt gólt szerzett karmestere, Rivaldo csak úgy kellett volna a Laziónak, hogy átadja érte Mendietát, de a Barcelona még pénzt is ad a brazil mellé. Erre mondják mifelénk azt: a spanyol a brazilnak a cipőfűzőjét sem köthetné meg.Na, de a legszebb az élvonalbeli edzők úgynevezett A-licence. (Úgy látszik, hiába fogadtam meg a múlt héten, hogy nem írok a honi labdarúgásról.) Aki nem tudná: az MLSZ és a liga ragaszkodik ahhoz, hogy az élvonalban csak olyan szakember dolgozhasson vezetőedzőként, aki rendelkezik ezzel a képesítéssel. Ám a bajnok ZTE mesterének, Bozsik Péternek, továbbá a kupagyőztes újpesti trénernek, Molnár Lászlónak és Kispesten a Détári-utód Fitos Józsefnek hiányzik ez a papírja. A klubok mégis ragaszkodnak a munkájukhoz, s a hírek szerint ha kell, megkeresik a kiskapukat. Mondjuk úgy, hogy Molnárt a pályaedzője, Fitost az ifik trénere, Bozsikot pedig az ördög se tudja, hogy ki váltaná. Persze csak papíron! Mi pedig majd törhetjük a fejünket, hogy a mérkőzés utáni mestermérlegben kit szólaltassunk meg vezetőedzőként.Akinek papírja van róla, vagy akit ezért fizetnek?
Legfrissebb hírek

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
18 perce

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
18 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
18 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
39 perce

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
45 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik