Váczi Zoltán Ózdra tart

Vágólapra másolva!
2002.07.22. 21:16
Címkék
Budapest. Újabb játékosok köszöntek el az NB I B-be zuhant Vasastól, mégpedig Kövesfalvi István és Váczi Zoltán. A kapus a REAC együttesével egyezett meg, míg a Vasas-közönség kedvence, Váczi Ózdon folytatja pályafutását. És ami érdekes: mindkét labdarúgó nagyon szereti a piros-kék klubot, egyikük sem akart távozni, ám a csapat ügyvezetője, Iványi Károly addig taktikázott, amíg végül a két rutinos futballista elhagyta az amúgy sem túl erős játékosállományú angyalföldieket.Amúgy az átigazolási időszak utolsó pillanatáig izgulhattak az angyalföldi szurkolók, hogy ki jön, és ki marad a kedvenc csapatuknál. A mérleg inkább pozitív, mint negatív, ami a távozók és érkezők arányát illeti, bár jó néhányan nem a mennyiségre, sokkal inkább a minőségre figyelnek (amúgy ez a Vasas esetében éppenséggel azt is jelenti, amiről fentebb írunk, hogy a piros-kék drukkerek nagy része ragaszkodik Váczi Zoltánhoz, és az ő esetleges elvesztése bizony érzékenyen érintette őket, a Fáy utcai fenegyereket és közönségkedvencet azonban nem marasztalta Iványi Károly). Maradt viszont Angyalföldön a csapat további két kulcsjátékosa, és ez nem csupán a Vasas háza táján okozhat meglepetést. Arról a Tóth Norbertről és Polonkai Attiláról van szó, akiket jó néhány első osztályú klub is szívesen látna, s akik mindezek ellenére is a Vasast választották. Csakúgy mint Hámori Ferenc, akinek lejárt ugyan a szerződése, de Csábi József vezetőedző számít rá, és újabb egy évre kötelezte el magát Angyalföldre. Sokáig úgy tűnt, nem lesz újabb labdarúgó a Vasas keretében, de hétfőn sikerült megállapodni a vezetőségnek a debreceni Plókai Attilával és a Csepel gólveszélyes csatárával, Lukács Bálinttal. Így tehát kialakult a teljes játékoskeret, pénteken következhet a másodosztályú idénynyitón a Diósgyőr elleni mérkőzés, ám az NB I B-s bajnokit megelőzően valószínűleg csütörtökön szurkolói ankétot is rendeznek az Illovszky-stadionban.Rónai Istvánt kineveztékPécs. Rónai Istvánt kinevezték a Pécsi MFC szakmai igazgatójának. A munkát azonban csak formálisan vezényli, a gyakorlatban továbbra is Nagy Tamás edző ül a kispadon. Már csak azért is, mert Rónai – aki korábban ZTE-nél és Pécsett két együttesnél, a PVSK-nál, valamint a PMSC-nél edzősködött – az MLSZ Baranya megyei instruktoraként csak külön engedéllyel vállalhatta el a szakmai igazgatói tisztet. Minderre azért került sor, mivel Nagy Tamásnak még nincs meg az A-licence, ám a szakember ősztől már részt vesz a tanfolyamon.Erősítettek a battaiakSzázhalombatta. Az NB I B-s csapatnál június huszonhatodika óta zajlanak az edzések. A keretben jelentős változások történtek. Sipos Lajos visszavonult, és a csapat gyúrója lett. Németh Tibor, Csák Zoltán és Bősze Zoltán távozott, de egyelőre nem tudni, hol folytatják pályafutásukat. Érkezett Tóth Iván Budaörsről, valamint Herczku Szabolcs a BKV Előrétől, Róza László, Felföldi Csaba, Rajnay Attila és Márkus Tibor Fótról, Gyurováth Sándor pedig Kecskemétről. Nagy Endre és Simon Lajos játékára hosszabb ideig nem számíthatnak sérülés miatt. Eddig hat előkészületi mérkőzést játszott a csapat, mégpedig az MTK-val (1–3), a BKV Előrével (3–2), a Ferencvárossal (0–1), a Videotonnal (0–6), a Martonvásárhellyel (5–0) és a Szolnokkal (2–5).
Legfrissebb hírek

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
20 perce

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
48 perce

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
1 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
1 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
1 órája

A sportág Michael Bubléja, a kifinomultság csúcsa és két Pitbull-szám – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása!

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: A holland és a magyar felkészülési rendszer nagyon különböző – Szabó-Feltóthy Eszter

Úszás
1 órája

Egy év, 365 fotó: Hosszú elköszönt, Keane felbukkant, Jászapáti Európa tetején – ilyen volt 2025 januárja

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik