Már a meccs előtt verekedtek

Ha nincs ünnepelnivalónk, majd mi csinálunk magunknak. Megérdemeljük. Egy magára valamit is adó futballnemzet igenis adja meg a módját. Hadd örüljön a nép. Van és gyaníthatóan lesz minek. Mert ha hiszik, ha nem, csuda dolgok történnek mifelénk, már ami a labdarúgást illeti. Csütörtökön például valami hihetetlen remek szervezésnek köszönhetően elkészült az első osztályú bajnokság sorsolása. Nem volt ez egyszerű menet, jól meg kellett rágni, mint a gittet, hogy akkor ki kivel és mikor, de az a lényeg, hogy sikerült. Egy héttel a rajt előtt már lehet tervezni, buszkirándulást szervezni, labdát pumpálni, szerelést igazítani. Jó, jó, voltak azok a zavaró tényezők, ilyen-olyan ügyek, panaszok, kifakadások, fenyegetőzések, aztán ezen röhögött a fél ország, de mindennek vége, rend és csend borult a kis hazára. Persze, akadtak olyan napok, amikor mondták a népek egymásnak, hogy "meglássa szomszéd, kizárják majd a Fradit meg az MTK-t, aztán jöhet a Celldömölk meg a Budakalász…”
Nem zártak ki senkit, és így van ez jól.
Spongyát rá, 2002 a megújulás éve lehet. Túl vagyunk a világbajnokságon, nézegetjük Ronaldót meg a furcsán fütyülő bírókat, hogy aztán egyszer csak újra itthon találjuk magunkat, történetesen Siófokon, az Arany Ászok Szuperkupa döntőjén.
Szuperkupa. Ez ám a jól csengő név. A magyar bajnok ütközete a Magyar Kupa-győztessel. Csemege a javából, hatmillió forintért igazi ráhangolás a várakozásokkal teli idény előtt. Szóval egyelőre még nincs ünnepelnivalónk, de meglátják, előbb-utóbb majd lesz. Ha más nem, hát hogy még valamennyi magyar futballdrukker él. Ez így önmagában talán kissé morbid kijelentés. Hiszen bárkire bármikor rápottyanhat egy tégla vagy egy korhadó fagerenda, de van ám itt más veszély is. Példa erre ez a szombati nap. Ahogy már beszámoltunk róla, újpesti szurkolók "rohamcsapata” rohamozta meg a kispesti Bozsik-stadiont, világgá kergetve a meghökkent Honvéd-drukkereket, hogy aztán ugyanez az akció megismétlődjék a siófoki arénában (az aréna szót a meccs szpíkere hangsúlyozta másfél percenként…), és ezt nem sokkal a kezdés előtt. Futott ki merre látott, jöttek a rohamrendőrök, megakadályozván, hogy a kékbe és lilába öltözött drukkerek agyba-főbe ütlegeljék egymást (erről az 5. oldalon olvashatnak). Akkor még csak készülődött a mi ünnepünk, de felvezetésnek ez sem volt rossz.
Hát még amikor Ring János sporttárs spurizni kezdett. Nem túlzás, a lelátó egyik oldala tapsviharban tört ki, elhangzott sok-sok "hűha, a mindenit”, amikor Ring, aki történetesen a Szuperkupa-döntő egyik partjelzője, lelkes sportember, ismert egyéniség, ilyesmi, egyszercsak Real Madrid-dresszben kezdett el futkározni bemelegítés gyanánt. Néhány pillanatig azt hitte a nagyérdemű, hogy Luís Figo barna üstöke tűnt fel a magyar tenger partján, de nem, nem a portugál világklasszis volt az, hanem Ring sporttárs, aki minimum tizenöt sprintet vágott le, lazítván az izmait.
Ekkor már a pályán melegített a két csapat, a vadonatúj, impozáns Puma-szerelésben virító Újpest és a szokásos elegáns adidasba öltöztetett Zalaegerszeg, ám mielőtt megkezdték volna a ráhangolást a szuperfináléra, sikerült belopózni az öltözőfolyosóra, kicselezve az egyébként készséges és udvarias In-Kal-biztonsági embert, a siófoki pálya kicsit álmos jegyszedőjét, no meg az MLSZ-jelvénynyel díszített, tűzről pattant aszszonyságok éberségét. Tudniillik semmit sem engedtek be, mondván, itt aztán rend lesz.
Szóval sikerült a csel, a trójai faló nélkül is a bejutás, ott aztán csak nézett az ember a sok-sok ismerős arc láttán. Egyik oldalon a lilák szerelésébe öltözött volt Vasas-csapatkapitánnyal, Juhár Tamással, no meg azzal a Kovács Zoltánnal, aki mindennél jobbal szereti a lila színű mezt. A korábbi Megyeri úti kedvenc, akinek a tiszteletére már a találkozó legelső percében azt énekelte a hangos és lelkes Viola-tábor, hogy "Lőjj egy gólt Kovács Zoli, lőjj egy gólt!” (régi szép idők…), a meccs előtt enyhén meghatódottnak tűnt. Borotvált fejjel, szigorú tekintettel, de gyermeki mosollyal az arcán azt mondta, neki az Újpest mindennél és mindenkinél fontosabb. Jól érezte magát Franciaországban, még maradhatott is volna, de ha őt a Megyeri útra hívják, akkor igenis jönnie kell.
És jött Vincze Ottó is. Ô persze a folyosó túlsó végén gyúratta magát, látszólag jókedvűen, bár ki tudja, hogy valójában mi játszódott le az egykori Üllői úti kedvencben. Alighanem szívesen visszatért volna a Fradihoz, de ha egyszer nem hívták, akkor nem volt mit tenni. Szóval Vincze Ottó kék-fehérbe öltözve azt mondta: "Túl sok feszültség volt már körülöttem Cottbusban, úgy éreztem, jobb lenne eljönni. Meg aztán kicsit elegem is lett már ebből az otthontalanságból. Hazavágytam, és aláírtam három évet Zalaegerszegen. Most keresik a lakásomat. Jön a gyerekem, a kedvesem, szeretnék megint bajnokcsapat tagjaként ünnepelni, ha nem is zöldben, de legalább akkor kékben…”
Nem volt itt viszont egy zalaegerszegi csatár, Waltner Róbert, aki mesebeli történet főszereplője lett egyik pillanatról a másikra. Ha úgy május táján azt mondja valaki, mondjuk a ZTE-stadionjában ücsörögve, elnézve a kedvencek játékát, hogy "azt mondom én neked, Sanyi, ez a Waltner gyerek az ősszel majd a Boca Juniorshoz igazol…”, hát az a bizonyos Sanyi tán mentőt hív, vagy legalábbis ügyeletes orvost, és beutaltatja a barátját az elmegyógyintézetbe. Pedig Waltner Róbert még mindig Argentínában van, sőt a hírek szerint hétfőn pályára lép a Boca színeiben, abban a szerelésben, amelyben korábban sok más világsztár mellett Diego Maradona is pályára lépett.
Waltner Robi lehet a mi Maradonánk. Hanem itt volt helyette Koplárovics Béla, akinek ismerős lehet a siófoki pálya, hiszen tulajdonképpen elkötelezte magát Csank János csapatához, hogy aztán, mint a szöktetés a szerájból, úgy menekítsék ki őt a Balaton fővárosából, s meg se álljon Zalaegerszegig. A bajnokcsapatig, amelynél jóval fontosabb az NK Zagreb elleni BL-selejtező, mint a Szuperkupa-döntő. Az egyértelműnek tűnt Bozsik Péter szavaiból, aki mosolygott a meccs előtt, s azt mondta, játsszunk egy jót, de itt és most nem az eredmény a fontos.
A meccs közben aztán kiderült, hogy sok-sok szurkolónak nem az eredmény a fontos, hanem hogy jól odapörköljön a rivális drukkernek. Úgy a 20. perc táján, amikor Kovács Zoli saját szurkolói kérésére szokás szerint lőtt egy gólt, egyszer csak megindult egymás felé a zalaegerszegi és újpesti tábor, rögtön lett nagy csinnadratta, talpra pattanó rendőrökkel, rémülten kerítéshez ugró biztonsági őrökkel. Ez volt a mi idényfelvezető futballünnepünk, kisebb-nagyobb pofonokkal, apróbb feszültségekkel. Mondta is kétségbeesve a balhé láttán a műsorközlő, hogy az Isten szerelmére, hagyják már abba a verekedést, mert szerencsétlen Siófokot fogják megbüntetni, nem az Újpestet és nem a Zalaegerszeget, és ez így mégsincs rendjén. A bunyó akkor állt le, a kerítésszaggatással együtt, amikor Móri Tamás a második lila gólt lőtte a hálóba. Ekkor tényleg ünnepelt a publikum, legalábbis annak fővárosi része. Úgyhogy az ember arra gondolt, hogy mi lesz itt, mi lesz ezzel a sok-sok indulattal, amikor valódi tétre, helyre, befutóra megy majd a verseny.