A Gardazzurra pezsgőzhetett

2002.07.20. 21:42
Címkék
Míg egy évvel ezelőtt a limitidőt maximálisan kihasználva, vasárnap kora reggel is érkeztek célba a Kékszalag vitorlásverseny résztvevői közül, addig idén meglepően gyorsan "ledarálta” a mezőny a közel 160 kilométert. Elsőként, mindössze 11 órányi vitorlázás után, a Litkey Farkas kormányozta Gardazzurra ért célba, amelynek a befutóját a lemenő nap tette mese-szerűvé. Így aztán az az érdekes szitáció adódott, hogy a címvédő csapat ismét győzni tudott, ám ezúttal egy új hajóval.
Persze a másik Libera, a Pleasure sem sokat váratott magára, igaz, Rencsán Ábelék már koromsötétben futottak be a balatonfüredi kikötőbe. Majd hosszú szünet következett, az abszolútban harmadik Capellára ugyanis bő két és fél órát kellett várnia a zsűrihajónak.
Ugyan az új olimpiai osztályban induló Németh Iván, Körtvélyesi Miklós páros jócskán megelőzte Pomuczék hajóját, ám ők csak versenyen kívül kerülték meg a tavat, mivel a 49-est nem nevezhették a nagyhajók között. Teljesítményük azonban igencsak elismerésre méltó, hiszen vitorlásuk lényegesen borulékonyabb, mint a többi résztvevőé, ráadásul olyan kicsi a hajótest, hogy a távot állva vagy a trapézon lógva lehet csak megtenni.

34. PSINet Kékszalag Nagydíj,
nemzetközi távolsági verseny,
rajt és űcél: Balatonfüred (361 induló)

Abszolút végeredmény: 1. Gardazzurra (kormányos: Litkey Farkas) befutási idô: 20:37:26, 2. Pleasure (k: Brencsán Ábel) b. i: 21:20:57, 3. Capella (k: Pomucz Tamás) b. i: 0:09:50
A viadalon egyébként a 361 indulóból végül 316 érkezett meg időben – az utolsót szombaton 12.22-kor jegyezték fel –, míg a hiányzók menet közben feladták a küzdelmet. Volt, akit a szélcsendes szakaszok keserítettek el, s olyan is akadt, aki rosszul rögzítette az árbocát, így gyakorlatilag rögtön a rajt után búcsúra kényszerült.
Noha a borulások, ütközések okozta izgalmak ezúttal – tegyük hozzá, szerencsére – elkerülték a Kékszalagot, érdekesség így is jócskán akadt. A 8M One Desinge-osok között például nagy meglepetésre az abszolút favorit Fináczy György mindössze kategóriája ötödikjeként futott be, de a tavalyi összetett bronzos Asso le Mio-t is megelőzte három másik Asso99-es, s a Balaton talán legszebb osztályának tartott 30-as cirkálóknál sem a keszthelyi bóját még hetediként vevő – ami klasszikus hajó révén nem kis szó – Hárpia lett a kategóriaelső, hanem a tókerülésen korábban ilyen jól még nem szereplő Lucifer.
Jövőre mindenesetre a hagyományos hajóké lesz a főszerep, mivel a Magyar Vitorlásszövetség döntése értelmében a páratlan években a "rohanógépek”, vagyis a Liberák nem állhatnak rajthoz.
Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
34 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
45 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
1 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik