Nagy utazás (14)

2002.07.19. 22:13
Címkék
"Végig szeretnék menni a Francia körversenyen, el akarok jutni Párizsba, s ennek érdekében muszáj végigmenni az ilyen szakaszokon is…Számomra egyáltalán nem alakult jól ez a nap, rögtön az első hegyen leszakadtam a mezőnyről, s a csúcsig a saját tempómban tekertem fel. Ekkor ért utol az a boly, amelyikkel végül is végigtekertem a távot. A hegyeken felfelé nagyon küszködtem, erőtlennek és fáradtnak éreztem magam, de egy pillanatra sem jutott eszembe más, csak az, hogy végig akarom csinálni! Ilyen nehéz szakaszon egyébként már egyszer szerepeltem a pályafutásom során, még 1999-ben, amatőrként a Tour de l’Aveniren, de arra már nem emlékszem, hogy hol végeztem. Azt hiszem, valahol nagyon hátul…Egy ilyen nehéz szakaszon, ilyen kedvezőtlen szituációban az összetett eredménnyel nem is igazán foglalkozik az ember, de arra azért nagyon kell ügyelnie, hogy nehogy kifusson a limitidőből, mert akkor kizárják a versenyből. Szerencsére ma ezzel nem volt problémánk, még időben célba értünk.Holnap végre kicsit könnyebb dolgunk lesz, a szakasz elején lesz ugyan néhány hegy, de utána a célig végig síkon megyünk majd. Nem tudom, hogy a többiek hogyan állnak majd a versenyhez, én a részemről igyekszem valamennyire kipihenni magam, nem hiszem, hogy bármilyen akcióra vállalkozni tudnék. Vasárnap újra a hegyekbe megyünk, és arra a szakaszra tartalékolnom kell.”
Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
18 perce

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
46 perce

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
49 perce

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
58 perce

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
1 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
1 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
1 órája

A Sopron litván, a Diósgyőr szerb csapattal találkozik a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
1 órája