Metsut nem várják vissza

2002.07.17. 22:30
Címkék
Annyira azért nem hatódtak meg a szenegáli futballfejesek a világbajnokságon mutatott produkciótól, hogy mindent megengedjenek a siker egyik fő letéteményesének, Bruno Metsunek. A francia szakembert ugyan az egekig magasztalták, miután negyeddöntőbe vitte a vb-n újoncnak számító náció válogatottját, ám mostani, kétségkívül átlátszó kérését eszük ágában sincs teljesíteni. Metsu ugyanis nyilvánvalóan pénzszerző turnéra megy az Egyesült Arab Emírségek bajnokcsapatához, az Al-Ainhoz, de jelezte a szenegáli szövetségnek, hogy kész úgy tekinteni a kiruccanást, mint szerződése szüneteltetését, s egy év múlva visszatér a válogatott élére."Ez az eljárás ismeretlen a futballban” – szögezte le kerek perec El-Hadji Malick Sy, az afrikai ország futballvezére. Az elnök elmondta, a szenegáliak kispadjára 2000 novemberében leült Metsu papírja elvben 2003-ig volna érvényes, de a megállapodást most felmondottnak tekintik. "Nem a szövetséggel, hanem az állammal szerződött le az edző, az állam pedig nem kívánja ilyen kondíciók mellett később alkalmazni” – jelezte Sy, hogy büszkeség is van a világon. Egyszersmind bejelentette, a Metsu mellett eddig másodedzőként működő Abdoulaye Sarr és Jules Francois Bocandé tandemben irányítja a jövőben a csapatot, igaz, bennfentesek szerint Bocandé ül majd a kormánynál, elvégre ő a szenegáli labdarúgás élő legendája. Ez a megoldás mindazonáltal ideiglenes, minthogy Sy azt is közölte, igyekeznek keresni egy olyan trénert, aki "magas színvonalon ért a játékhoz, és jól ismeri a profifutballt”.Eközben a francia szakember véglegesítette az arabokkal kötött szerződést – habár annak anyagi vonzatairól a nagy eseményt bejelentő klubszóvivő, az Allah kegyelméből felettébb rövid névvel megáldott Hamad bin Nihairat el-Amri nem kívánt nyilatkozni.Metsu távozása egyébként csupán jelentéktelen százalékkal csökkenti a fekete kontinensen dolgozó gall trénerek számát. Csak a legutóbbi kinevezési hullámban három francia volt érintett: elsőként az Afrika-kupa kudarcot követően Burkina Fasóban egyeztek meg Jean-Paul Rabierrel, valamint honfitársával, Franck Tanasival. Eztán az Afrika-kupában remeklő Mali korifeusai határoztak úgy, hogy a szülőföldjére visszatérő, a válogatottal igen sikeres lengyel kapitány, Henri Kasperczak helyett egy franciát, Christian Dalgert bízzák meg az irányítással. Utóbbinak nincs könnyű dolga, hiszen Maliban mindenki meg van győződve arról, hogy a kupában legutóbb elért negyedik hely után csak felfelé vezethet az út. Szkeptikusok ugyanakkor úgy vélekednek, csak a hazai pályának és a fanatikus drukkereknek volt köszönhető a nem várt eredmény.Korántsem mellesleg: tán Metsu is megorrontotta, hogy egyszer volt Szenegálban kutyavásár…
Legfrissebb hírek

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
7 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
10 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
10 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
16 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
29 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
36 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
49 perce

A vb-meccsnek sem sikerült rendeznie a két ország rossz viszonyát

Foci vb 2026
51 perce
Ezek is érdekelhetik