Zalaegerszeg: Lökés lehet a siker

2002.07.16. 21:23
Címkék
Az idén a Zalaegerszeg képviseli hazánkat a legrangosabb európai kupasorozatban, és a magyar bajnok vezetőedzője szerint a selejtezők második körében, az NK Zagreb ellen van esély a továbbjutásra. "Egy magyar csapatnak nem lehetnek vérmes reményei – vélte Bozsik Péter. –Ennek ellenére azt mondom, a horvát bajnok nem képvisel nagyobb játékerőt a Zalaegerszegnél, és ha a két meccsen a maximumot nyújtjuk, továbbléphetünk. A harmadik selejtezőkörben aztán már csak nagyon nehéz ellenfelek következhetnek, ám egy igazi sztárklub helyett jobb lenne egy talán verhető csapatot kapni. Persze, ezen egyelőre nem kell gondolkozni, egyfelől azért, mert előbb túl kellene jutni a zágrábiakon, másrészről pedig úgy is azzal kell játszanunk, akit majd ellenfélül kapunk… Tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar labdarúgásnak nagy lökést adhatnak, ha újra a Bajnokok Ligájában szerepelhetne a bajnok, ám azt is látni kell, hogy a kelet-európai együtteseknek nagyon nehéz bekerülniük a legjobbak közé.”
Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
14 perce

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
24 perce

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
49 perce

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
50 perce

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
1 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
1 órája

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
1 órája