Nem könnyű a selejtezőben kezdeni

2002.07.16. 21:22
Címkék
Amióta létrehozták a Bajnokok Ligáját, mindig voltak csapatok, amelyeket selejtezőkre ítéltek. Az eddigi tíz ilyen idényben összesen 220 olyan párharcot rendeztek, amelyen a Bajnokok Ligájába  vagy sokszor csak annak egy "magasabb fokozatú" selejtezőjébe  jutás volt a tét.
A BL első két kiírásának selejtezőjéből egy csapat sem jutott el a csoportmérkőzésekig. A következő három idényben (1994 és 1996 ősze között) mindössze egy akadályt kellett leküzdeni a BL-be kerüléshez – csapataink közül 1995 őszén a Ferencváros élt is a lehetőséggel –, viszont szigorúan behatárolták azoknak a körét, akik egyáltalán próbálkozhattak. A sikereseknek viszont jutott sikerélmény: 1994–95-ben a Paris Saint-Germain, egy évre rá a Panathinaikosz egészen az elődöntőig menetelt a "szűrő" után. Igaz, az utolsó ilyen kiírásban a selejtezőt játszó csapatok közül már csak a Rosenborg "élte túl" a csoportküzdelmeket.Öt évvel ezelőtt "Futballeurópa" megnyitotta a határait, azóta minden évben legkevesebb 47 csapat rugaszkodhat neki a BL selejtezőinek. Ennek ára: nőtt a leküzdendő akadályok száma. Az alábbi felsorolásunkból látszik, hogy három selejtezőkörön egyetlen csapatnak sem sikerült túljutnia, és két akadályon át is csupán 18 alkalommal jutott be csapat a csoportmérkőzések körébe. A "műfaj királya" a Dinamo Kijev, amely háromszor (1997–98, 1998–99, 1999–2000) hámozta át magát két selejtezőbeli ellenfélen, és lendülete mindháromszor túljuttatta a BL első csoportkörén – sőt 1999 tavaszán az elődöntőben is ott volt Valerij Lobanovszkij nagyszerű csapata!Kelet-Európa zászlóshajóján kívül a Leeds (2000–01) és a Barcelona (2001–02) is a selejtezőből (annak harmadik köréből) jutott a legjobb négy közé, de ezzel még nem merítettük ki a mélyről indulók lehetőségeit. A Valencia (1999–2000, 2000–2001) és a Leverkusen (2001–02) a döntőig menetelt a selejtező 3. fordulójából, míg a Manchester United innen indulva nyerte meg a Bajnokok Ligáját (1998–99) – a vele egy szintről induló Bayern München ellen! Csapatlétszám a selejtezőben (selejtezőkörök száma)

1992–93: 8 (1). 1993–94: 20 (1). 1994–95: 16 (1). 1995–96: 16 (1). 1996–97: 16 (1). 1997–98: 47 (2). 1998–99: 48 (2). 1999–2000: 55 (3). 2000–01: 56 (3). 2001–02: 56 (3). Az első két felsorolt kiírásban a selejtezőkör után két egyenes kieséses rendszerű fordulót is rendeztek, mielőtt elkezdődtek volna a csoportküzdelmek.

A selejtezőből a BL-be jutók száma (1., 2., 3. körben kezdő csapatok)

1992–93: 0. 1993–94: 0. 1994–95: 8. 1995–96: 8. 1996–97: 8. 1997–98: 16 (2, 14). 1998–99: 16 (2, 14). 1999–2000: 16 (0, 4, 12). 2000–01: 16 (0, 7, 9). 2001–02: 16 (0, 3, 13)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
3 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
4 órája

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
4 órája

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
4 órája

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik