A Real Madrid újabb diadala

2002.07.11. 20:27
Címkék
A Kicker Sportmagazin a hagyományoknak megfelelően a 2001–02-es idényre is elkészítette az európai klubranglistáját, amelynek élén – cseppet sem meglepő módon – a Real Madrid végzett. A bajnokságban, a hazai, valamint a nemzetközi kupában nyújtott produkció alapján elkészített lista második helyén a Bayer Leverkusen (a "gyógyszergyáriak” ebben az évben kibérelték maguknak ezt a pozíciót, lévén a Bundesligában, a Német Kupában és a BL-ben is ezüstérmesek lettek), a harmadikon pedig a Spanyol Kupát nyerő és a Primera Divisónban a második helyre befutó Deportivo La Coruna végzett.A királyi gárda az idén három sorozatban indult, és mindegyikben odaért a dobogóra. A BL-t ugyebár megnyerte (a döntőben Zidane pazar kapáslövésével verte meg 2–1-re a Leverkusent), a Spanyol Kupában a fináléban vérzett el (a Bernabéuban kapott ki a Deportól), míg a bajnokságban a harmadik helyen végzett. Érdemes megemlíteni, hogy a másik nagy európai sorozatot, az UEFA-kupát elhódító Feyenoord a 15. helyet kaparintotta meg.A szaklap százas listát készített el, amelyre egyetlen magyar csapat sem fért fel. Erre talán már legyinteni sem érdemes, elég végignézni, hogy velünk ellentétben többek között mely országok, illetve milyen csapatok képviseltetik magukat a rangsorban. A 69. helyen találjuk a moldovai Serif Tiraspolt, a 72.-en az albán FK Tiranát, a 88.-on a ciprusi Anorthoszisz Famagustát, a 89.-en pedig a máltai Birkirkarát…
A Kicker Sportmagazin számítógépes ranglistája
Klub bajnokság kupa nk. kupa összesen
1. Real Madrid (spanyol) 34.737 15 62 111.737
2. Bayer Leverkusen (német) 40.588 15 49 104.588
3. Deportivo La Coruna (spanyol) 35.789 30 34 99.789
4. Arsenal (angol) 45.789 30 24 99.789
5. AEK (görög) 44,615 30 24 98.615
6. Bayern München (német) 40 7.5 46 93.5
7. Manchester United (angol) 40,526 0 50 90.526
8. Borussia Dortmund (német) 41.176 0 46 87.176
9. Ajax (holland) 42.941 30 12 84.941
10. Juventus (olasz) 41.765 15 28 84.765
A Kicker Sportmagazin számítógépes ranglistája
Klub bajnokság kupa nk. kupa összesen
1. Real Madrid (spanyol) 34.737 15 62 111.737
2. Bayer Leverkusen (német) 40.588 15 49 104.588
3. Deportivo La Coruna (spanyol) 35.789 30 34 99.789
4. Arsenal (angol) 45.789 30 24 99.789
5. AEK (görög) 44,615 30 24 98.615
6. Bayern München (német) 40 7.5 46 93.5
7. Manchester United (angol) 40,526 0 50 90.526
8. Borussia Dortmund (német) 41.176 0 46 87.176
9. Ajax (holland) 42.941 30 12 84.941
10. Juventus (olasz) 41.765 15 28 84.765
Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
13 perce

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
17 perce

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
49 perce

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
8 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
8 órája