Kína: a nőké az elsőbbség

P. T.P. T.
2002.07.02. 20:47
Címkék
"Legközelebb Kína hozza a vébét Ázsiába, mégpedig 2014-ben” – szólt Peter Velappan, a távoli kontinens futballszövetségének elnöke. Merész kijelentés! A prezident tudniillik olyanynyira fellelkesedett az elmúlt egy hónapban, hogy a XVII. labdarúgó-világbajnokságot követően nyomban közölte: Ázsiánál jobb házigazda eleddig nem is akadt."A nők vébéjének jövőre Kína adhat otthont. A 2004-es Ázsia-játékok alkalmából Kína látja vendégül a földrész legjobbjait. A hat esztendő múlva esedékes olimpiának Kína adhat otthont. Láthatják, Kína minden szempontból megfelel a követelményeknek” – magyarázta Velappan, hozzátéve azt is, hogy lehetőleg még júliusban felkeresi a kínai szövetség vezetőit, hogy arra bátorítsa őket, pályázzanak a 2014-es tornára.És az elnök csak sorolta tovább, szerinte miért járna az általa favorizált nemzetnek a világbajnokság. Egyrészt azért, mert szerinte addigra Kína futballja felzárkózik a nemzetközi elithez (emlékezetes, a Bora Milutinovics vezette válogatott most először vehetett részt a vb-n, igaz, három vereségének "köszönhetően” túl sokáig nem tartott a kaland…), másrészt azért, mert úgy véli, a 2006-os németországi, illetve a 2010-es, minden bizonnyal dél-afrikai viadal után újfent Ázsiát illetné meg a rendezési jog, harmadrészt pedig azért, mert – és itt megint csak az elöljárót idézzük – addigra szemkápráztató stadionokat húznának fel arrafelé."Hat éve, amikor a FIFA illetékesei meghozták döntésüket, aligha hitték volna, hogy Japán és Dél-Korea ilyen sikeres világbajnokságot szervez – folytatta Velappan. – Hála e két országnak, most már kedvező pozícióban vagyunk, a nemzetközi szövetség vezetői nemcsak hogy elismernek minket, hanem megbíznak bennünk. Ezek után azt sem tartom kizártnak, hogy mondjuk, Szingapúr, Malajzia, Thaiföld és Vietnam közösen legyen egy világbajnokság házigazdája. Na persze, ez csakis akkor jöhet szóba, ha Kína nem vállalja…”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
43 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
48 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája