Kahn: ezüstérmes aranykapus

Sepp Maier megmondta. A legendás hálóőr, aki 1974-ben oly briliáns teljesítményt nyújtva a világbajnoki címet nyert német válogatott egyik legjobbja volt, már az elődöntő előtt kijelentette: "Olli karrierje csúcsán van, teljesítményével el fogja érni, hogy halhatatlanná váljék. Véleményem szerint ennek a világbajnokságnak ő a legjobb játékosa.” Maierből, mint a német gárda kapusedzőjéből akár az elfogultság is beszélhetett, ugyanakkor a torna Aranylabdáról szavazó újságírói kizárólag "a dolgot őt magát nézték”, midőn, ha csekély többséggel is, Oliver Kahnt hozták ki a 2002-es vb legjobbjának. Rögvest megjegyzendő, hogy a voksolást a döntő előtt rendezték (technikai okokból, utána már mindenki pakol), azaz a Kahnt kétszer mattoló Ronaldo talán előzött volna egy finálé után megejtett szavazáson – mindazonáltal a brazil emiatt aligha bánkódhat, elvégre ugyanezen procedúrának köszönhette 1998-as sikerét (avagy a Stade de France-i döntőt követően, meglehet, nem az ő nevét karcolták volna a cetlikre, mintsem inkább Zinedine Zidane-ét).
No de, ne is vesztegessük "eljárásjogi” problémákra a szót, azt ugyanis bajosan állíthatja bárki, hogy Oliver Kahn érdemtelenül emeltetett pajzsra Ázsiában. A múltban az "egyemberes” vb-sikerek rendre egy-egy kegyelmi állapotban futballozó támadó nevéhez fűződtek: Pelé, Rossi, Maradona, hogy csak a legemlékezetesebb produktumokat említsük. Kapusnak még sohasem volt akkora szerepe egy finálé kivívásában, mint ezúttal, precízebben fogalmazva, soha nem fordult elő, hogy egy kapus vb-döntőig "védje” együttesét (az egyszersmind a futball igazsága, hogy saját gólvonalról azért mégsem lehet Világkupát nyerni). Természetesen újfent belemerülhetnénk azon témakör taglalásába, hogy mi lett volna, ha Kahn az általa pályán töltött 630, irgalmatlan feszültségtől terhes perc során nem követi el egyetlen hibáját Rivaldo lövésénél (mondhatni, 37 800 másodperc során ezen egyetlen szekundum erejéig esett a kritikus szint alá koncentrációja), mégsem tesszük. Egy napja már felidéztük, mint próbálta vigasztalni müncheni csapattársa, Thomas Linke, majd az ellenfél csapatkapitánya, Cafú, s mint hárította el kettejük kondoleálását a marcona géniusz. Felesleges volna tovább merengeni, mert egy Kahnról szóló cikket az érzelgősség mázával lecsepegtetni több mint bűn – hiba. Könnyek, sóhajok, negédes gesztusok: mi sem áll távolabb e vasembertől.
Jóllehet a frankfurti fogadtatás alkalmából legurított egy irdatlan pohár sört, s az egész ünnepléshez megpróbált jó képet vágni, mégis tudható: Kahn soha életében nem fogja megbocsátani magának a labda kiejtését. Nem, mert a perfekcionisták a nagy cél eléréséig sohasem nyugszanak meg. Kahn épp azért vált a földkerekség legjobb kapusává, mert mindenben a maximumra tört. Klubszinten elérte, szokás szerint önerőből: a 2001-es Bajnokok Ligája-győzelmet Olivernek köszönhette a Bayern (amelynek 1994 óta játékosa, korábban szülővárosa csapatát, a Karlsruhét erősítette), elvégre három tizenegyest is megfogott a Valencia elleni fináléban. A Münchennel meghódította a csúcsot – a válogatottban viszont egy kicsit lejjebb megakadt. Ez az orom ugyan várja továbbra is, csakhogy… Négy idény a XXI. század elitfutballjában borzalmasan sok. Kahnnak már volt egy olyan szalagsérülése – 1994 novemberében –, amely miatt öt hónapot kihagyott. A következő vb idején 37 éves lesz, nagy kérdés, megéri-e az eseményt ily tökéletes fittségben. Arra pedig nemhogy mérget, de hashajtót sem érdemes venni, hogy 2006-ban minden ugyanígy összejöjjön a németeknek. S persze Olivernek, aki kivételes formában röpködött a lécek között a torna elejétől a végéig.
Kérdés, vajon megadatik-e neki, hogy helyre tegye a 67. perc hibáját. Neki, akit voltaképpen taposott az élet, hiszen 1994-ben és 1998-ban a kispadról nézte végig a vb-t, Bodo Illgner válogatottból való "kikopásáig” és Andreas Köpke viszszavonulásáig a nagy tornákon nem juthatott szóhoz. Most, hogy pályára léphetett, rögtön bizonyított is – ám a siker egyenletét csupán az utolsó előtti lépésig tudta levezetni. Gyanítható: nem vigasztalja a világbajnoki Aranylabda sem.