Az idő még neki dolgozik

Már most sokan vannak…
Talán túlságosan is. S ha a jelen magyar labdarúgásának irányvonalát, a hazai bajnokság színvonalát, az utánpótlás helyzetét figyelembe vesszük, akkor csak azt a konklúziót vonhatjuk le: még többen lesznek. Bodor Boldizsár, Bukrán Sándor, Hajnal Tamás, Szollár Krisztián, Torma Gábor – hogy néhány példát említsünk. Csak idő kérdése, mikor emelkedik azon fiatal magyar futballisták száma, akik egyetlen magyar élvonalbeli fellépés nélkül külföldre kerülnek. Fiatalon, tapasztalatlanul, ugyanakkor a klubok – kissé torzított – hivatalos állásfoglalása szerint "hullarabló” módon. Merthogy ezekért a fiúkért ritkán fizetnek milliókat a nyugati egyesületek.
Végül is meg lehet őket érteni. Évek óta tudjuk, hogy a magyar utánpótlás-nevelés egyik(!) rákfenéje a számokban keresendő. Más országok adataihoz viszonyítva elkerekedhet az ember szeme, mennyire kevés srác kergeti nálunk a labdát. (na jó, elindult a Bozsik-program…). És egyáltalán. Az igazolt labdarúgók számát tekintve a sorban hátulról ostromoljuk a dobogót. Mégis, a kevés között is lehet értékeket találni, akiket még nem rontott el végérvényesen az itthoni futballmiliő. És ekkor lépnek képbe az említett nyugati egyesületek. Minél fiatalabb a kiválasztott, annál nagyobb az esélyük, hogy saját műhelyükben igazi labdarúgót faragjanak a tehetségből, akit aztán – ha úgy adódik – már borsos összegért lehet eladni az érdeklődőknek. Szerződéssel rendelkező kész futballista, ez az igazi érték egy klub számára.
A belga Germinal Beerschot is ezt az utat járja. Még 1999-ben szinte ingyen megszerzett egy fiatal magyar labdarúgót, a már előbb is említett Bodor Boldizsárt. A pécsi illetőségű fiatalemberre két menedzser, Magyar Zoltán és Balla György figyelt fel egy ifjúsági válogatott mérkőzésen. Bodor jól futballozott az egyesületében (is), igaz, az NB I B-s gárda felnőttcsapatában olykor-olykor szóhoz jutó ifista nem rendelkezett szerződéssel. Nem csoda hát, hogy hamarosan Belgiumban találta magát.
– Valóban nagyon fiatalon kerültem Belgiumba, de szerencsére nem egyedül – elevenítette fel a kezdetet Bodor Boldizsár. – Kiss Zoltán velem együtt érkezett a GBA-ba, így a beilleszkedés nehézségeivel nem egyedül kellett megküzdenem. Sokkal egyszerűbb volt közösen barátokat találni.
– Úgy tűnik, az idei szezontól kezdve önnek is könnyebb lesz állandó helyet szerezni a kezdőcsapatban…
– Remélem, valóban így lesz. A mögöttem álló idényben végre számítottak rám, a hetedik meccsünktől kezdve folyamatos játéklehetőséget kaptam, és úgy gondolom, nem okoztam csalódást. Ezt egyébként többen is megerősítették, az ismerősök, a barátok és a klub vezetői is. A bajnokságban huszonnyolc találkozón szerepeltem és egy gólt rúgtam, de a kupában is sikerült a kapuba találnom.
– Edzőjével, az egykor ragyogó játékos Franky Van Der Elsttel milyen a viszonya?
– Nincs közeli kapcsolatom a szakvezetővel, de ez a csapat minden egyes tagját figyelembe véve is igaz. Bár a szakvezetőnk visszafogott típus, nagyon jó szakember. Furcsán hangozhat ez egy ilyen fiatal játékos szájából, de meggyőződésem, hogy ragyogó pályafutás áll előtte. Taktikailag szenzációsan felkészült, mindent tud a futballról, no de a meccs után természetesen ő is gratulált a teljesítményemhez.
– A tudósításokból kiderült, két poszton is szerepet kapott…
– Védőként számoltak velem, a bal oldali belső ember vagy a szélső futóhátvéd szerepét osztották rám. Van Der Elst sokáig nem kultiválta ezt az utóbbi változatot, jó néhány hétnek kellett eltelnie, mire ő is belátta, érdemes velem ezen a poszton tovább kísérleteznie. Egyébként mindegy, hol játszom, az a fontos, hogy a pályán lehessek.
– Húszéves. Ön a legfiatalabb a rendszeresen kezdő gárdában?
– Nem, vannak velem egykorúak, sőt fiatalabbak is a csapatban. Az egyik hátvédünk, Pieter-Jan Monteyn tizenkilenc éves, míg a csatársorban egy húszéves fiú, Paul Kpaka szereplhet. A csapat együttvéve is nagyon fiatal, úgyszólván csikócsapat, hiszen az átlagéletkora alig huszonöt év. Ehhez viszonyítva az idei bajnokságban elért kilencedik helyezésünk megfelelő, de jövőre szeretnénk előbbre lépni. Hogy ez pontosan hanyadik helyet jelenti, mint célkitűzést, azt még nem tudom, mivel a felkészülést csak július elsején kezdjük.
– Akkor végig tudta nézni a világbajnokságot. Árulja el, hogyan élték meg a belgák a kiesést?
– Erről túl sokat nem tudok, hiszen a szabadságot Magyarországon töltöttem. Mire visszajöttem, a belgák már elbúcsúztak a tornától, az emberekben pedig elült a vb-láz.
– Meddig marad még Németalföldön? Egyáltalán, szinte a teljes pályafutása ön előtt van még. Belgium lesz a végállomás is egyben?
– Két évig köt a szerződésem a Germinalhoz. Hogy utána mi lesz azt még nem tudom, de mint minden fiatalnak, nekem is vannak céljaim, amit szeretnék elérni. Sokat köszönhetek jelenlegi klubomnak, de tovább akarok lépni, meg akarom méretni magam erősebb bajnokságban is. Spanyolország és Anglia az álmom, de tudom, fejlődnöm kell ahhoz, hogy oda kerülhessek. És, persze, idővel szeretném magam sokszoros válogatottnak is mondani. Az idő nekem dolgozik…