Stenmark maga volt a stílus

Nem múlik el téli szezon anélkül, hogy ne beszélnének róla. A statisztikákban ugyanis ő a mérvadó, nyolcvanhat futamgyőzelmével magasra tette a lécet a Világkupa-sorozatban. Talán azt is kijelenthetjük: soha senki nem fogja letaszítani a svéd Ingemar Stenmarkot az örökranglista éléről, hiszen több mint tizenöt esztendős pályafutása során csodát csodára halmozott a havas lejtők világában.
Egyéniség volt. Valódi sztár. Nem a hangos-zajos kategóriából való. Ô nem vágott kristályvázát a fotósokhoz, mint az olaszok sármőre, Alberto Tomba, ő nem "kötött el” brahiból autót, mint azt az aktuális kedvenc osztrák Hermann Maier tette az Egyesült Államokban. Ô a tudásával, szerénységével és egyszerűségével fogta meg a rajongóit.
No és elképesztő stílusával.
A szakemberek szerint ugyanis senki sem tudott olyan elragadóan, könnyedén siklani a kapuk között, mint Stenmark az óriás-műlesikló és műlesikló versenyeken. Tavaly az osztrák Franz Klammer által szervezett jótékonysági síversenyen Tomba La Bomba is csak elismeréssel tudott szólni egykori riválisáról, aki a hendikepes formában lebonyolított viadalon számos fiatalt megelőzve a legjobb négy közé menetelt.

Az eleganciája a régi

"Mi csak öregszünk, őszülünk, de rajta valahogy nem fog az idő! Nézzék ezt a stílust! Mi már csak küzdünk és bohóckodunk a pályán, ő még mindig művészien síel. Mintha a lejtőkre teremtették volna” – magyarázta a hölgyek koszorújában álló Tomba, akit Stenmark mellett a legtökéletesebb technikával versenyző síelőként tartottak számon.
És hogy mi lehetett az 1956 márciusában a svédországi Tärnabyban született versenyző titka? Mitől tudta 1975 és 1981 között sorozatban hétszer is megnyerni a műlesikló és óriás-műlesikló Világkupát? Mitől tudta uralni ezt a két versenyszámot, és mi tette őt minden idők legnagyobb alpesi sízőjévé?
Ô azt állítja, rengeteget számított, hogy már gyermekkorában álmodozott a sikerről és már akkor elhatározta: világklasszis sportoló lesz. És persze hálás a sorsnak, hogy tervei megvalósításához hosszú-hosszú évekre mellé rendelte a szerencsét.
De valljuk be, ez túl egyszerűen, túlságosan is szerényen hangzik.
Hermann Nogler, a svéd versenyző trénere egész kis pszichológiai elemzést adott az újságíróknak Lake Placidben, miután Stenmark kétszer is a dobogó legfelső fokára állt fel. Pedig a Lake Placidet megelőző 1976-os innsbrucki olimpia a bronzérem ellenére is kellemetlen élményt jelentett a világsztárnak.

A sikere titka a szerénység

"Innsbruck óta négy, kemény megpróbáltatásokkal teli esztendőt hagyott maga mögött Ingemar. E négy év versenyei látszólag csak sikert hoztak tanítványomnak, Világkupa-győzelmek, világbajnoki aranyérem, számos rangos versenyen aratott babér mögött azonban nehéz és válságos időszakok húzódtak meg. Mindenekelőtt le kellett győznie az innsbrucki csalódást. Ingemar pszichológiailag egy kicsit érzékeny alkat, amit látszólagos nyugalma takar. A legnagyobb erénye a nagyszerű emlékezőképessége és a hihetetlenül gyors reagálóképessége. Soha egyetlen kaput sem hagy ki. Az edzésen, ha hibázik, akkor inkább megáll, és újrakezdi a futást. Szükséghelyzeteket teremtettünk az edzésen, mert ezek gyakorlása a legfontosabb. A szabályos és semmi meglepetést nem tartalmazó helyzetek gyakorlásának semmi értelme sincsen. Ennek köszönhető, hogy például Val d’Isére-ben két kaput egy kő miatt áthelyeztek, és Ingemar – noha már nem tudta újból tanulmányozni a pályát – mégis megoldotta a feladatot. Tudtuk, hogy az 1980-as esztendő nehezebb lesz, mint az előzőek voltak. Nem csupán az olimpia tette nehézzé, hanem azok a sorozatos balszerencsés esetek, amelyek szinte hónaponként szakították meg edzéseinket (…) Abban biztos voltam, hogy az óriás-műlesiklást meg fogja nyerni. Kevésbé bíztam a műlesiklásban, de Stenmark kivételes klasszisát bizonyítja, hogy minden előzetes nehézség ellenére is győzni tudott. Ilyen jól, mint ahogy a második futamban végigszáguldott a pályán, még sohasem sikerült neki. A győzelem egyik fontos "titkának” tartom Ingemar szerénységét és a társak becsülését. Mindig ügyel arra, hogy senkit se sértsen meg, és ne kövessen el hibát, nehogy bárki is azt gondolja róla, hogy ő egy olyan embernek tartja magát, aki a többiek fölött áll. Ha valaki gratulál neki a győzelme után, rögtön elhárítja, odahúz valaki mást, és kijelenti, a versenytársak is nagyon jól futottak. Erős reakciói vannak, de ezek csak pillanatnyilag zökkentik ki lelki egyensúlyából. Tisztességesen tud dühöngeni. De igazán soha sincsen semmi problémánk.”
Egyénisége és tudása miatt mérhetetlenül tisztelték ellenfelei. Még a legnagyobb riválisa, a Lake Placid-i olimpia ezüstérmese, az amerikai Phil Mahre is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni róla.
"Egyértelműen a világ legjobbja. Megtiszteltetés volt, amikor vele edzhettünk, hiszen rengeteget tanultunk tőle. Csak néztük, milyen röviden kanyarodik és teljesen más tempóban dolgozott, mint mi” – mesélte Mahre, aki éveken át hatalmas küzdelmeket folytatott Stenmarkkal.
Az egyik legnagyobb fegyvere az volt, hogy az első futamban nem adott ki mindent, tartalékolt, s így jobb pályán, kedvezőbb feltételek között tudott a második felvonásban az első helyre repeszteni.
Ha az elmúlt évek statisztikáit böngésszük, elképesztőnek tűnik, hogy a nyolcvanhat Világkupa-futamgyőzelmét csak a két technikai számból gyűjtötte össze, a komoly baleset elkerülése érdekében ugyanis soha sem szerepelt a gyors szakágakban.

Túl a csúcson is bizonyított

És hogy mennyire az életét jelentette a síelés, azt bizonyítja, hogy már kiöregedő félben, túl a harmincon és túl a csúcson is elindult az 1988-as calgaryi játékokon. És – láss csodát világ! – a már kopaszodó klasszis nagyszerű versenyzéssel az ötödik helyet szerezte meg műlesiklásban.
"Ha most nem szerepeltem volna jól, az emberek megkérdezték volna: egyáltalán mit is keresek itt?! Ezt nem akartam hallani, így muszáj volt nagyot alkotnom” – mondta Stenmark, aki ahogyan azt tőle megszokhattuk, a legjobb második futamot produkálta. De ez már kevés volt az új sztár, a fiatalos lendület, a csibészes mosolyú Tomba ellenében, aki az új éra uralkodója lett.
Stenmark pedig több mint másfél évtized után felakasztotta a szögre síléceit.
De síelni sohasem felejtett el. A mai napig járja a hegyeket, feltűnik jótékonysági versenyeken, autogramot osztogat, elbeszélget a barátokkal a régi szép időkről és rendkívüli közvetlenséggel fordul mindenkihez.
Bár még mindig a legeredményesebb alpesi síelő a világon, megmaradt egyszerű tärnabyi polgárnak.
Aki olykor golfozik, dzsoggol vagy felpattan a kerékpárjára, hogy leküzdjön néhány kilométert. Csak a mozgás kedvéért és természetesen azért, hogy formában tartsa magát.
S ha kezdődik a havas szezon, letelepszik a televízió elé és szerencsére akad is izgulnivalója.
Egy szőke, mosolygós svéd tiniért, Anja Pärsonért szorít, aki szintén Tärnabyból vágott neki a világot jelentő lejtőknek.
És talán nem véletlen, hogy amikor Pärson első Világkupa-győzelmét ünnepelte, nem felejtett el köszönetet mondani Stenmarknak.
A havas lejtők csendes urának.